Kecskemét / Galériával

2022.09.01. 13:37

Több mint húsz kadét kezdte meg tanulmányait a Gáspárban

Csütörtök reggel a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Technikumában is megnyitották az új tanévet. Az idei évben 22 fiatal kadét kezdte meg tanulmányait az intézményben.

Horváth Péter

Csütörtök reggel a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Technikumába is becsengettek.

Fotó: Bús Csaba

Mint az ország minden oktatási intézményében, a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Technikumában is csütörtökön reggel tartották az ünnepélyes tanévnyitót. A Gáspárban a hagyományos képzés mellett már a második kadét évfolyam kezdte meg tanulmányait. Az új kilencedikes évfolyamban 22 fiatal kadét ismerheti meg az érettségi és a szakképzési tárgyak mellett a katonai hivatás alapjait és nyerhet betekintést a katonaéletbe. A tizedikesekkel együtt összesen 38 kadét tanul már a Gáspárban.

A csütörtöki ünnepélyes tanévnyitón Tóth Martin 12. a osztályos tanuló arról beszélt, hogy miért jó az intézményben tanulni, majd Jóljárt Zoltán igazgató köszöntötte az első tanítási napra készülő diákokat. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a tanévnyitó a remény ideje, amikor mindenki azzal az érzéssel léphet be az intézmény kapuin, hogy jó jegyeket szerezzen és egy eredményes évet teljesítsen. Hozzátette, hogy a középiskolai tanulmányokkal egyben a fiatalok jövője kezdődik el, ami a kemény munka ideje is, de ehhez minőségi feltételeket biztosít az iskola, majd eredményes, sikerekben gazdag tanévet kívánt a fiataloknak.

Az évnyitón a honvédség képviseletében jelen volt Fekete Tamás ezredes, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnokhelyettese és Gáldonyi Sándor őrnagy, a kecskeméti 13. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában