Baja/Galériával

2022.09.06. 06:50

Tanévnyitó ünnepséget tartottak az Eötvös József Főiskolán

Tanévnyitót, díszdiploma-átadót és szoboravató ünnepséget tartottak hétfő délelőtt az Eötvös József Főiskola Dr. Pósta Sándor Sportcsarnokában.

Márton Anna

Megkezdték a tanévet

Fotó: Márton Anna

 Az ünnepség az elnökség tagjainak bevonulásával kezdődött. Dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor, Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője, dr. András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektora, Bakonyiné dr. Kovács Bea általános rektorhelyettes és dr. Paska Mihály kancellár bevonulását követően a rektorasszony tanévnyitó beszédet mondott.

Örömét fejezte ki, hogy a 2022/23-as tanévben minden alapszakon nappali és levelező tagozaton köszönthetnek elsőéves hallgatókat: így tanító, óvodapedagógus, német és horvát nemzetiségi szakirányokon is, csecsemő- és kisgyermeknevelő, valamint gazdálkodási és menedzsment alapszakon, illetve felsőoktatási szakképzésen. Az előző tanévhez képest a felvett elsőéves hallgatók száma 26 százalékkal növekedett – hangsúlyozta a rektor.

 – Az idei tanévben már megújult környezetben várjuk a gólyákat: az 1870-es években épült főépület, a nem sokkal utána elkészült kistornaterem és a kollégium, ami jelenleg a C épületünk, megszépültek, homlokzatfelújításra, valamint tetőcserére került sor

 – mondta.

– A gólyákat és a felsőbb éveseket felkészült oktatók várják érdekes, tartalmas, a kor kihívásainak megfelelő előadásokkal, gyakorlatokkal a pedagógus- és a gazdálkodási képzési területen egyaránt. Korszerű képzés ma már elképzelhetetlen minőségi gyakorlati képzés nélkül. A gyakorlóhelyeink is felkészültek hallgatóink fogadására, szakértelmük átadására. A velük meglévő szoros szakmai együttműködést folytatni szeretnénk, hosszú távon számítunk kiváló munkájukra, a Bajai Eötvös József Általános Iskola tanítóira, tanáraira, és egyéb gyakorlóhelyeink – más iskolák, óvodák, bölcsődék – pedagógusaira, helyi vállalkozások, bankfiókok és költségvetési szervek dolgozóira – mondta köszöntőjében dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektor. Hozzátette, hogy mindig jó érzéssel tölti el, ha láthatja a díszdiplomásokat és a gólyákat a felsőbb évesekkel, ily módon több korosztályt együtt.

– Őszintén kívánom, hogy a fiatalok – mind a pedagógusjelöltek, mind a gazdálkodástudományi képzéseink hallgatói – a pályafutásuk alakításában példaként tekintsenek díszdiplomásainkra – fogalmazott a rektor. Végül külön tisztelettel köszöntötte dr. Éber Elődnét, aki évtizedeken át dolgozott az Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolájában szakvezetőként és gyakorlati képzésért felelős igazgatóhelyettesként.

Az első évfolyamos hallgatók fogadalomtételét követően a fiatalokat a hagyományok szerint az Eötvös József Főiskola rektora kézfogással köszöntött, ezzel a főiskola polgárává fogadva őket.

A rendezvényen elhangzott, hogy az Eötvös József Főiskola örömmel ápolja azt a hagyományt, hogy volt hallgatóinak jubileumi díszoklevelet állít ki. Arany oklevelet az 50, gyémánt oklevelet a 60, vas oklevelet a 65, rubin oklevelet a 70, gránit oklevelet a 75 éve végzett pedagógusok vehettek át, akik életpályájuk során hivatásuk gyakorlásában közmegbecsülésre tettek szert, ezzel az Eötvös József Főiskola, az egykori tanítóképző hírnevét öregbítették. A díszdiplomás pedagógusokat dr. Kanizsai Mária főiskolai tanár köszöntötte.

Összesen 41 egykori hallgató igényelte meg a díszdiplomáját az idei évben, a helyszínen végül 36 főt köszönthettek.

Ünnepség keretében Eötvös József, a főiskola alapítója tiszteletére mellszobrot avattak a főiskola udvarán. A mellszobor Szabó Áron szobrászművész, az Eötvös József Főiskola mesteroktatójának alkotása.

Eötvös József

Báró Eötvös József 1813. szeptember 3-án született Budán. Apja báró Eötvös Ignác politikus, anyja báró Lilien Anna. A pesti egyetem bölcselet és történelem szakjain végzett. Érdeklődött a politika és a filozófia iránt, de irodalmi hajlamai is megmutatkoztak. 1840-ig a Borsod megyei Sályon élt, apja birtokán. A Karthausi című regénye nagy elismerést szerzett neki úgy az irodalomban, mint a közéletben. Kitűnő regényeiben haladó politikai eszméit hirdette.

Politikusként az országgyűlés felsőházában mély benyomást keltett műveltségével és szónoki képességével: kezdetben a fogházkörülmények javításán dolgozott, zsidó- és vallásügyekben hallatta hangját, a főrendi ellenzék egyik vezéralakjává vált.

Az 1848-as forradalom az elképzeléseinek a diadalútja volt. Az első magyar felelős kormány megalakult, neki a vallási és közoktatási tárca jutott. Deák Ferenccel és Széchenyi Istvánnal a mérsékeltebb, békésebb irányvonalat képviselte. Batthyány Lajos miniszterelnök lemondását követően Bécsbe, majd Münchenbe utazott, ahol folytatta történelmi és bölcseleti tanulmányait, és kizárólag az irodalomnak élt. Deák Ferenc politikájának leghűségesebb követője volt, a kiegyezésben közreműködött.

1870. július 23-án kelt leiratával elrendelte a bajai tanítóképző felállítását, élére kinevezte Czirfusz Ferencet igazgatónak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában