Galériával

2022.09.29. 16:15

Szent Mihályhoz imádkoztak a szegények Kecskeméten

Szent Mihály napját ünnepelték meg csütörtökön a kecskeméti Wojtyla Barátság Központban. Farkas Pál wojtylás munkatárs elevenítette fel Szent Mihály életét és a róla szóló legendákat, népi hagyományokat.

Horváth Péter

Fotó: Bús Csaba

A katolikus hagyomány szerint Szent Mihály egyike a hét arkangyalnak. Ő a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa. Emléknapját szeptember 29-én tartja az egyház. Jelképe hatalmas kardja, mellyel legyőz minden gonoszt. Akaratereje hatalmas, mint ahogyan ő maga is. Az Úr iránti hűsége megingathatatlan. A Wojtylás sorsközösség hozzá könyörgött, hogy az előttük álló nehéz hónapok kezdetén, áldja és őrizze meg őket küzdelmeikben.

Az alkalomra a Bács-Zöldért Zrt. tulajdonosa, Gulyás János zöldégeket és gyümölcsöket ajánlott fel, melyeket az dr. Finta József érseki helynök, a Nagytemplom plébánosa áldotta meg miután megosztotta biblikus gondolatait. Kiemelte: Isten szeretete ebben az évben is velünk van, megfelelő mennyiségű táplálékot biztosított számunkra. Hozzátette: ezen a napon Isten három főangyalát, Mihályt, Gábrielt és Rafaelt együtt ünnepelhetjük. Nevük utal a személyiségükre és küldetésükre egyaránt. Mihály, vagyis Ki olyan, mint az Isten, Gábriel Istennek ereje, Rafael Isten orvossága.

A műsor hangulatát emelte Jaszniszki Jarina, a Kodály iskola ukrán diáklányának gordonka játéka, valamint a sorsközösség versírója, Oskolás János e napra írt költeménye. Rajtuk kívül Lakatos Máté, a Katona József Nemzeti Színház színművésze egy megható családi történetet mesélt el. Az ünnepségen részt vett még Borisz atya, ortodox lelkipásztor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában