Galériával

2022.09.25. 14:13

Sárfehér Napokat rendeztek Izsákon – videóval

Harmincharmadik alkalommal rendezték meg az Izsáki Sárfehér Napokat a kiskunsági városban. A hatezres lélekszámú települést megtisztelte Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke és Feldman Zsolt mezőgazdasági államtitkár is.

Barta Zsolt

Elismeréseket is átadtak a Sárfehér Napokon

Fotó: Barta Zsolt

Bár harmincharmadik alkalommal rendezték meg Izsákon a Sárfehér Napokat, az első ünnep 1936-ra tekint vissza. Az elődök a nagy világválság után úgy gondolták, hogy egy nagyszabású mezőgazdasági termékbemutatóval felhívják az ország vezetésének a figyelmét arra, hogy bajok nehezítik a mezőgazdaság működését. Ezt dr. Bozóky Imre, Izsák polgármestere mondta a szombat esti ünnepi beszédében az új rendezvénytéren. Hangsúlyozta: a mostani ünnep átalakult a korábbiakhoz képest. Szerényebb és egy új helyen a városközpontban, a régi piactér helyén tartják. 

Ugyanakkor ez is mutatja, hogy a település fejlődik, mivel az új piaccsarnok amelyet a közelmúltban adtak át, már a XXI. századi igényeket elégíti ki. Hangsúlyozta, hogy kerek évfordulót is ünnepel a közösség. Éppen 25 éve kapta vissza városi rangját a település. Majd megvonta a negyedévszázados fejlődés eredményét. 

Idősek otthona épült, új iskolát kapott a város, kiépült az ivóvíz hálózat a szennyvízcsatorna rendszerrel, a belváros teljesen megújult, kormányablak nyílt, új egészségügyi központ épült, kerékpárút szeli ketté a települést, bölcsődét adtak át, piaccsarnokot építettek. Majd köszönetet mondott Lezsák Sándornak a térség országgyűlési képviselőjének a támogatásért. Megemlítette azt is, hogy 27 év óta van kapcsolatuk a németországi Strullendorffal, de a Covid miatt most ünneplik a negyedévszázados évfordulót. 

Ugyancsak negyedévszázados a városi vegyeskar, amely sok boldog pillanattal lepte meg a település közönségét. Illetve arról is szólt a város elöljárója, hogy Németh Ferenc izsáki származású festőművész is most állított ki a művelődési házban, az ismert személy az elmúlt 25 év során festett anyagaival lepte meg a közönséget. 

A város elöljárójától Feldman Zsolt agrárpolitikai államtitkár vette át a szót, aki Izsák szülöttje. Mint mondta, a város a homok és a nád között született meg. Izsák életének a minőségét a parasztgazdák szorgalma alakította. A város léte azokon múlik, akik ott élnek. 

Lezsák Sándor is köszöntötte a nagy létszámú ünneplő tömeget. A Parlament alelnöke elmesélte az iskola építésének a történetét. Annak idején Lázár János minisztert hívta a városba, majd bementek az intézménybe az igazgatónőhöz. Ott elhangzott, hogy legalább 800 millió forint kellene a teljes felújításhoz. Lázár János körbejárta az iskolát, és megdöbbent a helyzeten. Azt mondta: itt nem felújításra van szükség, hanem egy új épületre. Így a 800 milliós beruházás helyett 4,5 milliárdos építkezés vette hamarosan kezdetét. Ma ennek köszönhetően a XXI. századi igényeknek megfelelő iskolában tanulhatnak a gyerekek. Lezsák Sándor bejelentette, hogy több ígérete teljesítésre vár. Amint lehet, felépítik a városban a tanuszodát. Emellett támogatja a belterületi utak és a művelődési ház felújítását. 

A rendezvényen a városi kitüntetések átadása is megtörtént. A korábban elhunyt dr. Zayzon Gábor városi állatorvos kapta meg a díszpolgári címet, amelyet az özvegye vett át. Négyen pedig Izsákért emlékérmet kaptak, dr. Szántó Ágnes házi-, és gyermekorvos sok évtizedes gyógyító munkájáért, Antall Ildikó közösségi tevékenységéért, Rozi Jünger Izsák és Strullendorf testvérvárosi kapcsolatainak az erősítésért, és Fertig József az autós találkozók és egyéb közösségi rendezvények megszervezéséért. A Sárfehér Napokon az új rendezvénytéren felállított színpadon az Izsáki Sárfehér Néptáncegyüttes csoportjai és a kecskeméti Grapevine tánciskola diákjai léptek fel, a rendezvény késő estig más színes programokkal folytatódott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában