Galériával

2022.09.12. 17:13

Nagykőrösön díjazták a legtehetségesebb röpgalambászokat

Augusztus 20-án tartották meg a Kecskemét-Nagykőrös-Cegléd galambász háziversenyt, ahol a röpgalambászok mérhették össze kedvenceik teljesítményét. A versenyben magyar tenyésztésű galambfajták, a budapesti magasröptű keringőt tenyésztők vettek részt. Az eseményt a résztvevő galambászok szervezték a Kárpát-medencei Kisállat Tenyésztőkért Alapítvány támogatásával. Az ünnepélyes eredményhirdetést és a díjak átadását szombaton tartották meg.

Horváth Péter

A versenyen résztevők csoportja.

Fotó: Horváth Péter

– A röpgalambászat nem csak hobbi és kikapcsolódás az azt magas fokon művelő tenyésztők körében, hanem hagyományőrzés, génmegőrző tevékenység is, mely a hazai tenyésztésű galambfajták esetében kiemelt fontosságú, értékmegőrző feladat – mondta Kürtösi Szabolcs Kárpát-medencei Kisállat Tenyésztőkért Alapítvány alapító kuratóriumi tagja a megnyitón, hangsúlyozva, hogy a három település tenyésztőinek szervezését a tavalyi együttműködést követően idén ismét örömmel támogatta az alapítvány.

A díjátadón elhangzott, hogy minden civil kezdeményezés fontos a helyi értékek megőrzésében és meghatározó azok ápolásában, de ha ez a kezdeményezés regionális, több település közösségét is érinti, akkor mindenképpen hosszú távú figyelmet és támogatást kell kapnia. A szervezők köszönetet mondtak dr. Czira Szabolcsnak, Nagykőrös polgármesterének a társadalmi összefogás, a galambtenyésztés értékeinek megőrzésében tett erőfeszítéseiért.

Az első háziversenyt öt évvel ezelőtt rendezték, és szombaton az augusztus 20-án megtartott verseny helyezettjeit díjazták. 

Kürtösi Szabolcs elmondta, hogy akkor a  borongós időjárás nem kedvezett a versenyzőknek, de ennek ellenére 17 tenyésztő hajtotta fel kedvenc csapatát az ég meghódítására. A röptetés napján a versenyben részt vevő tenyésztők az adott éves munkájukat is összemérik, hiszen a korábbi évek tenyésztői munkája, a fiatal galambok versenyre való felkészítése meghatározó lehet az elért eredmények tekintetében. A röptetés során szigorú szabályoknak kell megfelelniük a résztvevő galambfalkáknak, melyet a helyszínre delegált bírálók ellenőriznek és dokumentálnak. A bírálatban részt vevő sporttársak teljesítménye is dicséretet érdemel, hiszen a galambok mintegy öt órát töltenek folyamatosan a magasban, s ez idő alatt a bírálók folyamatosan rögzítik a technikai részleteket, mint például az elért röp- és tűnő magasságot, továbbá azok időtartamát is.

A versenynapon a külső tényezők korántsem ideális időjárási viszonyokkal találkoztak, amiatt a 17 indulóból 10 tenyésztő és csapata ért el eredményt.

Első helyezett lett Balla József Ceglédről, második a nagykőrösi Domonics József, a dobogó alsó fokán a ceglédi Víg Tibor foglalhatott helyet. Negyedik helyezett lett a kecskeméti Sörös Norbert, akihez a Kecskemét Vándorserleg is került. Bakos Lajos ötödik lett Ceglédről.

Az összetett bajnoki címet Balla József ceglédi tenyésztő nyerte el.  A díjakat Czira Szabolcs polgármester adta át. 

A Kárpát-medencei Kisállat Tenyésztőkért Alapítvány fontosnak tartja az utánpótlás és a fiatal tenyésztők támogatását, így idén az 5 legfiatalabb versenyben induló tenyésztőt támogatta.

Az alapítványi díjazottak Csákó Zoltán, Burján László, Sörös Norbert, Rigó István, és Lakos Lajos tenyésztők voltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában