Galériával

2022.09.21. 17:20

Matolcsy György könyvét mutatták be a Neumann János Egyetemen

Ünnepélyes keretek között mutatták be szerdán Matolcsy György On the Edge of Times című könyvét Kecskeméten, a Neumann János Egyetemen. Egy igazán rendhagyó, sőt műfajteremtő alkotásról van szó, ugyanis 252 cikkből áll. Mindegyik cikk akár egy külön egészként is értelmezhető a könyvön belül, mégis mind pénzügyi-gazdasági témát feszeget.

Szalay Tamás

Matolcsy Györgynek (jobbra), a Magyar Jegybank elnökének könyve műfajteremtő alkotás

Fotó: Szalay Tamás

A könyvbemutatót a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Csizmadia Norbert beszéde nyitotta meg. Egy, az egyetem partnerével folytatott korábbi beszélgetését idézte, amiben az egyetem sikerének a titkát keresték. Elmondása szerint ez pedig nem más, mint a tehetséges hallgatók. Ezzel a gondolattal adta át a pódiumot a szóban forgó könyv szerzőjének, Matolcsy Györgynek. A Magyar Jegybank elnöke több témát is érintett a könyvével kapcsolatban, ismertette annak szerkezeti felépítését, aminek egyik jellegzetessége, hogy nem időrendi sorrendben vannak benne a gazdasági események és elemzések. 

Ennek és a cikkekre bontott szerkezetnek köszönhetően akárhol fel lehet csapni a könyvet, és különálló, informatív részeket lehet olvasni belőle. Maga a szerző is azt javasolta, hogy lóugrásban haladjon az olvasó a könyvben. 

A bemutató második felében egy kerekasztal-beszélgetés keretében mesélt a könyvről Matolcsy György, Csizmadia Norbert és a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Virág Barnabás. A beszélgetést Csizmadia Norbert vezette. Mindhárom fél beszélt a könyv jelentőségéről a gazdasági életben, mégis a leginkább egybehangzó vélemény szerint a könyv tanulsága nem más, mint a fenntarthatóság megteremtése a gazdaságban és a társadalomban. Ez a kulcsszó több ízben is elhangzott az előadóktól, és a könyvbemutatót lezáró gondolatokat is ez uralta.

Matolcsy György párhuzamot vont a 40-es és 70-es évek, illetve a 2020-as és az azt követő időszak gazdaságpolitikája között. Elmondása szerint sok a hasonlóság, és bár a gazdasági események, ahogy sok minden más is a világban, fraktál természetű – tehát a legkisebb rész olyan, mint a legnagyobb –, mégis vannak benne különbözőségek. Ezeket a különbözőségeket kell felismerni és a nehézségeket előnyre fordítani. 

A könyvbemutató végén minden hallgató és jelen lévő kapott egy példányt a könyvből, illetve a diákok MNB-logóval ellátott laptoptáskával és tollal gazdagodtak. Ezzel is hozzájárulva a sikeres tanulmányokhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában