Videóval

2022.09.30. 18:17

Lebontották a tiszaalpári vasútállomás épületét

Lebontották a helyi vasútállomás épületét Tiszaalpáron. A helybeliek közül sokan felháborodással fogadták a bontás tényét. Az egykori MÁV dolgozók a távolból szomorúan figyelték volt munkahelyük megsemmisülését.

Vajda Piroska

Elbontják a vasútállomás épületét.

Fotó: Vajda Piroska

Dr. Vancsura István polgármester is értetlenül állt az ügy előtt. Hírportálunknak elmondta, az önkormányzat szerette volna átvenni az épület üzemeltetését, hiszen a településen lakáshiány van, az állomás épületében lévő szolgálati lakásnak pedig nagy hasznát vették volna, ám a vasúttársaságtól erre nem kaptak engedélyt.  Hogy miért bontották le a több mint százéves épületet, arról megkérdeztük a vasúttársaságot is. 

Szűkszavú válaszukban a következőket írták:

Tiszaalpáron a Magyar Falu Program támogatásával új, korszerű utasforgalmi létesítmény épül. Az épületen belül egy 20 négyzetméteres, zárt, klimatizált váróhelyiség áll majd az utasok rendelkezésére WIFI-szolgáltatással, digitáliseszköz-töltési lehetőséggel és utastájékoztató monitorral. Előtte egy fedett-nyitott váróteret létesítenek. 

 

Az épület környezete is megújul, egyebek mellett új parkolóhelyek és 20 férőhelyes fedett, kamerázott kerékpártároló szolgálja a kényelmes átszállást a vonatokra. Hogy milyen lesz az új váróhelyiség, arról látványterveket küldtek szerkesztőségünknek.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában