Galériával

2022.09.02. 14:08

Egy korszerűbb intézményben kezdhették meg az új tanévet a csávolyi diákok

A Magyar Falu Program keretében valósult meg a Bajai Szentistváni Általános Iskola Csávolyi Tagintézményének iskolaépületének és a tornatermének a felújítása. A beruházás összértéke 55, 5 millió forint volt. A projekt átadását és a tanévnyitót szeptember elsején tartották meg, az ünnepségen részt vett és köszöntőt mondott Zsigó Róbert, a térség országgyűlési képviselője.

Márton Anna

Az ünnepi átadón a gyerekek táncos műsorral készültek.

Fotó: Márton Anna

A rendezvényen műsort mutattak be az iskola negyedik osztályos tanulói és az új elsős diákok. Köszöntőt mondott Fischer Renáta tagintézmény-vezető, aki az új elsős diákokat, valamint szüleiket is üdvözölte.

Sárosi Magdolna, a Bajai Tankerületi Központ igazgatója hangsúlyozta, hogy 2016 és 2022 között a tankerületi központ saját forrásból több mint 47 millió forintot fordított az iskola felújítására, míg a Magyar Falu Programból további 55, 5 millió forintot sikerült pályázni.

Elhangzott, hogy a csávolyi önkormányzat 2016–2022 között összesen 1,122 milliárd forintot pályázott sikeresen. A Magyar Falu Programban 694 millió forint támogatást hívtak le, amit egyebek mellett útfelújításra, egészségház-fejlesztésre, a színház belső tereinek korszerűsítésére, közterületek karbantartását segítő eszközök beszerzésére, óvodai játszóudvar és közterületi játszóterek fejlesztésére, iskola- és tornaterem-fejlesztésre fordíthattak. A TOP révén közel 260 millió forintot költhettek minibölcsőde kialakítására, egészségház-felújításra. EFOP-forrásból, közel 33 millió forintos támogatásából kialakították a közösségek házát a volt polgármesteri hivatal épületében. Ezen felül a Vidékfejlesztési program közel 114 millió forinttal támogatta a csávolyi önkormányzatot, amiből a termelői piacot újították fel, valamint költhettek a régi községháza épületének alakítására is.

Az ünnepségen végül a horvát táncszakkör tanulói horvát néptáncot adtak elő, a felkészítő tanár Kissné Osztrogonácz Zita volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában