Csíplek Kalocsa!

2022.09.07. 06:50

Dokumentumfilm őrzi a kalocsai hagyományokat

A hétvégén esedékes XXXI. Csíplek Kalocsa! Paprika- és Gasztrofesztivál nulladik napján tartják a kalocsai folklórt bemutató film premierjét, majd szombat délután Hrivnák Tünde ruhatervező új, BY ME Spicy kollekciójának divatbemutatóját. A modellek mellett néptáncosok is lesznek a kifutón.

Az évek után újra jelentkező paprikafesztiválra több mint tízezer embert várnak

Fotó: Gábor János

A Kalocsai Hagyományőrző Egyesület új dokumentumfilmen, illetve modern ruhakölteményeken örökíti tovább a világhírű motívumvilágot, és ezeknek még a héten szemtanúja lehet a nagyközönség. Amint a szervezettől megtudtuk, a film a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeummal közösen megpályázott tenderből, valamint a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának közreműködésével és támogatásával készülhetett el.

A hagyományőrző egyesületet vezető Kovács Istvánné Sztakó Éva kérdésünkre elmondta, a Seholsincs virágok világa – Lakodalomtól pamudáig címmel forgatott alkotás egyszerre ismeretterjesztő- és dokumentumfilm, valamint egyfajta tabló, ami felvonultatja a régió folklórját ápoló tánccsoportokat, közösségeket, illetve az általuk magas szinten űzött kézművességet, behatóan ismert dalokat és táncokat, máig őrzött népszokásokat és -viseleteket.

A filmet dr. Csonka-Takács Eszter, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának vezetője rendezte, míg a helyi szervezőmunka jelenetős része a Kalocsai Hagyományőrző Egyesületre hárult, de persze minden más jelentős csoport szerepel benne.

Kovácsné Sztakó Évától megtudtuk: az alkotásban igazi hagyományőrző esküvő és keresztelő is látható, hiszen találtak olyan fiatal párt, aki mind külsőségeiben, mind pedig felépítését tekintve autentikusan szervezte meg ezeket az eseményeket, és azt is engedélyezték, hogy a stáb rögzítse. A kalocsai hagyományokat a teljesség igényével bemutató filmet a paprikafesztivál nulladik napján, szeptember 8-án 17 órakor vetítik le először a Kalocsai Színházban, ezt követően referenciaanyagként számtalan helyen megjelenik majd a Szellemi Kulturális Örökséggel kapcsolatos hazai és nemzetközi eseményeken.

A hagyományőrzőknek lesz feladatuk a rendezvény fő napján, szombaton is – tette hozzá a vezető –, hiszen ekkor kerül sor Hrivnák Tünde ruhatervező új, BY ME Spicy kollekciójának divatbemutatójára. Ez a kalocsai kézművesek hímzéseivel dekorált, exkluzív alkalmi ruhasorozat sajátos produkció formájában kerül kifutóra: a paprikafesztiválon nemcsak modellek vonultatják fel, hanem hagyományőrzők is.

Kovácsné Sztakó Éva elárulta, hogy valóban újragondolt kollekciót láthat majd a közönség, hiszen a javaslatára Hrivnák Tünde korai cifra motívumokat viselő darabokat ugyancsak készített az eddig megismert fehér, cifra és úgynevezett szomorú kalocsai mellé. Az új ruhákat modern zenei aláfestéssel mutatják be a márka manökenjei, viszont az eseményt körbeölelő néptáncos műsort helyi hagyományőrzők prezentálják, de egy kis csavarral. Az egyesületvezetőtől megtudtuk: az alkalomra készült egy autentikus kalocsai népdalokra épülő modern zenei darab, ami teljesen más ritmikával állítja színpadra a Nemes Szilvia által készített koreográfiát.

Csíplek Kalocsa!

A divatbemutató a szeptember 10-én, délután háromkor kezdődő népművészeti gálaműsor záróakkordja lesz, az Érsekkert szabadtéri színpadán. A XXXI. Csíplek Kalocsa! Paprika- és Gasztrofesztivál szeptember 9–11. között kerül megrendezésre, agrárszakmai eseményekkel, zenés-táncos produkciókkal, főzőversennyel, népművészeti és gyermekprogramokkal, valamint többek között a Kowalsky meg a Vega és az EDDA Művek koncertjeivel. A belépés minden eseményre ingyenes, részletes műsorfüzet a fesztivál Facebook-eseményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában