Galériával

2022.09.14. 17:40

Az egészség védelme kapott főszerepet a kecskeméti népkonyhán

Egészségügyi felmérésen vehettek részt szerdán ebéd előtt a kecskeméti Wojtyla népkonyhájára járó szegények. Az ízletes ebéd kiosztásában részt vállalt dr. Horváth Zsolt, a megyei kórház orvosigazgatója, a felmérést végző Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány új elnöke.

Sebestyén Hajnalka

Ezúttal több mint harmincan vettek részt a szűrésen.

Fotó: Bús Csaba

A Wojtyla Barátság Központban szerdán az egészség védelme kapott főszerepet. A népkonyhaként is működő civil szervezet régi támogatója, a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány tagjai ingyenes egészségügyi felméréseket végeztek a rászorulóknak.

Dr. Fáy Tamásné, a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány egyik alapító tagja, valamint az Ölelő Kéz Alapítvány elnöke összegezte tapasztalataikat a felmérések kapcsán.

– Nagy örömünkre, idén is többen érkeztek a sorsközösség tagjai közül az állapotfelmérésekre. Rendszeresen járunk az intézménybe, mindkét Alapítvány képviseletében. Ezúttal több mint harmincan kérték segítségünket: vérnyomást, vércukrot, koleszterin-szintet és testtömeg indexet mértünk számukra. Az értékek tükrében minden esetben tanácsokkal is ellátjuk a hozzánk forduló szegényeket, ha szükséges, megfelelő szakemberekhez irányítjuk őket. Van, aki minden évben részt vesz a felméréseken, és számot is ad az eredményeiről – jegyezte meg dr. Fáy Tamásné, aki Cserényi Máriával, Gyenes Katalinnal és Oroszné Ildikóval végezte a felméréseket.

A népkonyhán a szerdai ebédet is a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány támogatta. Ebéd előtt dr. Horváth Zsolt, a megyei kórház orvosigazgatója, a felmérést végző Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány új elnöke köszöntötte a szegényeket.

– Az Alapítvány életében nagyon fontos szerepet kapnak az egészségügyi szűrések, állapotfelmérések. Már sokszor bebizonyosodott, hogy a megelőzésnek milyen nagy szerepe van a betegségek gyógyításában, hiszen, ha időben észreveszik, sokkal nagyobb lehet az esély a gyógyulásra 

– hangsúlyozta dr. Horváth Zsolt, aki első alkalommal látogatott el a Wojtylába.

– Az Alapítvány elnöki tisztségét a közelmúltban vettem át. Elődöm, a közelmúltban elhunyt dr. Svébis Mihály kórházigazgató már kitaposta az utat, nyomdokain próbálok majd haladni – tette hozzá az orvosigazgató.

Ennek kapcsán Farkas Pál, a Wojtyla munkatársa hozzátette: a népkonyhán mindig örömmel köszöntötték a szegények Svébis Mihályt, aki minden alkalommal jó kedéllyel, emberséggel, hatalmas szívvel köszöntötte őket.

Dr. Horváth Zsolt az általuk támogatott ebéd kiosztásából is kivette részét, örömmel nyújtotta át a meleg ebédet a rászorulóknak.

A Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány idén ünnepli megalapításának 25. évfordulóját. A tagjai rendszeresen végeznek karitatív egészségügyi szűréseket városi rendezvényeken, cégeknél, különböző szervezeteknél. Legközelebbi nagy rendezvényük szeptember 25-én, vasárnap lesz. A város Főterén várják az érdeklődőket, a Szívünk Napja alkalmából. A hagyományos séta mellett a Főtéren felállított standokon végzik majd munkatársaik az egészségügyi felméréseket.

A Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány rendszeresen dolgozik együtt az Ölelő Kéz Alapítvánnyal is, mely utóbbi idén ünnepli fennállásnak 28. évfordulóját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában