Elismerés

2022.08.16. 20:37

Újabb díszpolgára lesz a Hajósnak

Bányai Gábor országgyűlési képviselő, id. Alföldi Albert népművelő, Manfred Hofelich (a német testvérváros, Hirrlingen polgármestere) és Czifra Jánosné, a sváb néptánccsoport egyik alapítója után, újabb díszpolgára lesz a városnak.

Tapodi Kálmán

Bányai Gábor és idősebb Alföldi Albert

Fotó: Tapodi Kálmán

Az önkormányzat rendelete szerint 3 évente lehet odaítélni a település legrangosabb elismerését. Hogy ki kapja idén a díszpolgári címet azt augusztus 20-án, a városnapi ünnepség keretében jelentik be. A képviselő-testület ünnepi ülése 16 órakor kezdődik a barokk kastély dísztermében.

Estókné Szalczer Erzsébet polgármester elmondta még két elismerést adnak át az ünnepségen. A „Hajós Városért” díjat – ami évente adományozható – egy személynek ítélték oda és átadják a „Hajós Városért Ifjúsági Díjat” is. A városi rendelet értelmében pénzjutalmak is járnak az elismerő oklevelek mellé. A díszpolgár 300 ezer, a „Hajós Városért” kitüntetett pedig 150 ezer forintot vehet át.

Az államalapítás ünnepnapján tartják Hajós Város Napja rendezvényt, amelynek helyszíne a sportpálya lesz. A programok 15 órakor kezdődnek, ahol interaktív gyermekműsort ad a Csinnadratta Zenekar. Az ünnepélyes megnyitó 17:30-kor kezdődik, majd színpadra áll a Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar és a Hajósi Német Nemzetiségi Néptánccsoport. Műsort ad az AV Acoustic zenekar, majd az esti tábortűznél a Hajósi Egyházi Énekkar gondoskodik a hangulatos dallamokról. A hajósi ünnepnap a 4N Zenekar fellépésével és diszkóval zárul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában