Galériával

2022.08.21. 09:58

Sipos László kántor kapta a Majsáért-díjat

Szombaton Kiskunmajsán is tartottak augusztus 20-ai ünnepséget, ahol már idén is átadták a Majsáért-díjat.

Tapodi Kálmán

Sipos László a díjjal.

Fotó: Tapodi Kálmán

A Majsa Alapítvány katolikus egyházközséggel együttműködve már több mint negyedévszázada rendez kenyérszenteléssel egybekötött Szent István-napi ünnepségeket Kiskunmajsán. Az alapítvány által létrehozott Majsáért-díj átadóját is ekkor tartják. A díjat eddig tizenhét olyan embernek ítélték oda, akik sokat tettek a településért, munkájukkal példát mutattak. Az év idei év díjazottja Sipos László kántor lett, aki ötven éve, 1972 óta szolgál a majsai egyházközségben.

A templomi ünnepségen Dósai Imre, az alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Az államalapítás jelentőségéről, Szent István király nemzetet erősítő szerepéről pedig Patkós Zsolt, a város polgármestere szólt. Az ünnepi műsorban közreműködött: Kollár Péter (vers), Zelei Janka (ének). A díjátadót követően Vincze Attila plébános szentelte meg új kenyereket, amelyek egyikét Kiskunmajsa legrégebbi testvérvárosából, Gyergyószentmiklósról hozták a majsai ünnepségre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában