Galériával

2022.08.20. 17:01

Petőfiszálláson szentelték meg a megye kenyerét

A huszonharmadik Szállási Napok és a Bács-Kiskun megyei önkormányzat Mi napunk elnevezésű rendezvény keretében szentelték meg Bács-Kiskun megye kenyerét szombaton a szentkúti kegyhelyen. A megye 42 településének búzájából készült kenyeret Marian Waligóra lengyel pálos szerzetes, a częstochowai Jasna Góra Pálos Kolostor házfőnöke áldotta meg. A megyei ünnepen a Mi Petőfink is megjelent és mesélt Petőfiszálláshoz kötődő gyermekkori emlékeiről.

Vajda Piroska

Megszentelték a megye kenyerét.

Fotó: Vajda Piroska

Szombaton délelőtt megérkezett a régen várt eső, ami ugyan átírta a helyi és a megyei önkormányzat közös ünnepét, de ezt senki se bánta. A szabadtérre tervezett szentmisét és a kenyérszentelést a templomban tartották meg, a kiállításokat a fedett árkádok alatt rendezték meg és sátrakat is állítottak a további programoknak, így mindenki zavartalanul ünnepelhetett és szórakozhatott.

Az augusztus 20-i ünnepség dr. Bábel Balázs érsek ünnepi gondolataival kezdődött, aki miután megáldotta Petőfiszállás kenyerét a helyi értéktárak kiállításait is megtekintette. Ezt követően Kiskunfélegyházán celebrált ünnepi szentmisét.

Petőfiszálláson a Mi napunk elnevezésű ünnep a megyei önkormányzat által létrehozott emlékzászló felszalagozásával folytatódott. A zászlóra a búzát felajánló települések szalagjai kerültek fel. Ezt követően Szász János polgármester mondott köszöntőt. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, Szent István a keresztény hit alapjaira építve tudott stabil viszonyokat teremteni. Egy erős, nyugati, keresztény államot alapított. Döntéseivel végérvényesen kijelölte helyüket Európában. Vitathatatlan, hogy döntése jó volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy mi még ma is egységes nemzetállamiként itt vagyunk, Európa szívében. Első, szent királyunk hosszú távra biztosította államunk függetlenségét. Az általa lerakott szilárd alapok még a zivataros századainkban, az idegen uralmak kilátástalannak tűnő helyzeteiben is képesek voltak megőrizni a magyarok szabadságvágyát, törekvésünket az önrendelkezésre, a függetlenségre. Mi jól tudjuk, hogy a magyarság az államalapítás óta eltelet időben a mostaninál sokkal súlyosabb kríziseket élt át, de mindegyikből győztesen került ki, mert olyan hagyományokkal, nyelvvel, kultúrával és életszemlélettel rendelkezett, amelyre a jelent és a jövőt lehetett építeni – fogalmazott a polgármester. Majd arra figyelmeztetett, hogy hinnünk kell a szabadság szeretetében, a kereszténység értékeiben, a gyarapodás, a fejlődés képességében. Ehhez pedig el kell utasítanunk az önfeladást, és az értéktagadást.

Szász János ünnepi gondolatai után Rideg László a megyei önkormányzat elnöke mondott rövid köszöntőt, majd Marian Waligóra lengyel pálos szerzetes celebrált ünnep szentmisét. Homíliájában II. János Pál pápa 1991-ben Budapesten mondott ünnepi beszédét idézte: "Sziklára építette házát. Íme István, Magyarország királya, a szent, aki lerakta házatok alapjait. Rá vonatkoztathatók Krisztus szavai a hegyi beszédben, arról a bölcs emberről, aki sziklára építette a házát." A pálos szerzetes arra bíztatta a híveket, hogy ne felejtsenek el a Jóistennek hálát adni a munkájuk gyümölcseként asztalra kerülő kenyérért.

A szertartást végén áldotta és szentelte meg a megye kenyerét, amelyet idén Ágasegyháza, Akasztó, Bácsalmás, Ballószög, Borota, Bugacpusztaháza, Csikéria, Csólyospálos, Dunatetétlen, Érsekhalma, Felsőlajos, Fülöpszállás, Gátér, Harta, Helvécia, Izsák, Jászszentlászló, Kalocsa, Kecel, Kecskemét, Kerekegyháza, Kiskőrös, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kisszállás, Kömpöc, Kunpeszér, Kunszentmiklós, Lajosmizse, Lakitelek, Madaras, Mélykút, Móricgát, Nemesnádudvar, Nyárlőrinc, Petőfiszállás, Rém, Soltvadkert, Szabadszállás, Szank, Szentkirály, Tiszakécske, Városföld által adományozott búzából készítették el. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában