Önzetlenség

2022.08.16. 13:28

Közös sportolással gyűjtöttek a műlábra váró balotaszállási fiúnak

A KERUB Segélyszervezet Alapítvány jótékonysági sportnapot szervezett az elmúlt szombaton a balotaszállási Gáspár Imre Bátor számára, akinek egy művégtag protézisre van szüksége.

Pozsgai Ákos

Gáspár Imre Bátor (középen)

Fotó: Beküldött fotó

A 17 éves gimnazista egyik lábát tavaly októberben amputálni kellett, ezzel életmentő műtétet hajtottak végre rajta orvosai – mondta el a jótékonysági eseményt szervező Kovács Teodóra Krisztina. A  kiskunhalasi református lelkész, aki a Kalocsa környéki ismerőseit hívta közös futásra és kerékpározásra. A közös bemelegítést Bartal Zsuzsa a Keresztény FittMűhely alapítója vezényelte le szombat reggel, majd az ordasi polgármesteri hivatal elől elrajtolt a mezőny. Géderlak, Dunaszentbenedek, Uszód, Foktő, Kalocsa, Négyesszállás, Szakmár és Újtelek érintésével haladtak a bringások és futók a Szelidi-tó Erdei Iskoláig. A mezőnyhöz bárhol lehetett csatlakozni.

A nevezési díj 2022 forint volt, amit átutalással, illetve a helyszínen lehetett fizetni, az ebből befolyó összeggel támogatják a szervezők a balotaszállási fiatalember művégtag protézisének vásárlását. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában