Riasztás

2022.08.13. 12:40

Öt járásra adtak ki elsőfokú figyelmeztetést Bács-Kiskun megyében

Az érintett területeken jégeső eshet, és károkat okozhat az erős szél is.

Baon.hu

Illusztráció. Fotó: Shutterstock

Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Bács-Kiskun megyében öt járásra, a kunszentmiklósi, kecskeméti, kalocsai, kiskőrösi és kiskunfélegyházi járásra adtak ki citromsárga riasztást. Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként megerősödhet a szél, és jégeső is előfordulhat.

Szombaton délnyugaton az eső, zápor mellett, másutt a napközben megnövekvő gomolyfelhőzetből helyenként (jobb eséllyel eséllyel az északkeleti határvidéken, Dunántúl középső tájain, Duna-Tisza közén) kialakulhat zivatar. A délnyugati határ közelében 20 milliméter feletti csapadék is hullhat. Vasárnap délután, este az országban (valamivel jobb eséllyel északnyugaton, illetve az Alföldön) helyenként szintén kialakulhat zivatar.

A zivatarokat átmeneti intenzív csapadék, kisebb méretű jég, szélerősödés, főként vasárnap délután az Alföldön néhol 60 kilométer/óra feletti szél kísérheti.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában