Közlekedés

2022.08.11. 13:42

Felfüggesztették az 52-es főút javítását

Bács-Kiskun megye északi térségének a közlekedését alapvetően befolyásolja az 52-es főút, amelynek a felújítását leállították– tájékoztatotta szerkesztőségünket Font Sándor.

Barta Zsolt

Forrás: shutterstok.com/illusztráció

Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy az orosz-ukrán háború miatt drasztikusan megemelkedett energiaköltségek és az uniós támogatások ütemezésének hiánya miatt ideiglenesen felfüggesztették a munkálatokat. A kormány úgy döntött, hogy a június 15-ig elindult beruházásokat befejezik, az ezt követő, még el nem kezdett projekteket halasztják. 

Az említett országút Kecskeméttől induló szakaszának egyharmada lassan kész, a maradék kétharmad, Soltig bezárólag később készül el.

A kormánydöntés nem érinti a Soltvadkertet elkerülő utat, mivel annak az építési munkálatait már tavasszal elindították. A Budapest-Belgrád vasútvonal munkáit sem befolyásolja a kormánydöntés, mivel az kínai hitelből készül. Font Sándor kitért arra is, hogy a Vadkerti-tónál, a kempigben tervezett 120 milliós könnyűszerkezetes épület megépítése szintén eltolódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában