Közlekedés

2022.08.09. 07:50

Ezeken a helyszíneken számíthatunk közúti munkálatokra Bács-Kiskun megyében

Cikkünkben összegyűjtöttük, hol kell forgalomkorlátozásra számítani kedden Bács-Kiskun megyében.

baon.hu

Forrás: Illusztráció/shutterstock.com

Az Útinform az alábbi közúti munkálatokkal kapcsolatban adott tájékoztatást keddre vonatkozóan:

Gyorsforgalmi út:

Az M5-ös autópályán,

– a Röszke felé vezető oldalon, Lajosmizse térségében a sövényt vágják le. A 60-as és a 66-os km között a lassan haladó géplánc miatt reggel fél 7-től este fél 6-ig a belső sávot szakaszosan lezárják.

– a főváros felé Csengele térségében felújítják az útburkolatot. A 132-es és a 126-os km között a belső sávot lezárták (Forrás: A-WAY Autópálya Zrt.)

Főutak:

Az 5-ös főúton,

– Kiskunfélegyháza belterületén, a Dr. Holló Lajos utca és a Kőrösi Csoma Sándor utca csomópontjában elektromos kábelhálózatot telepítenek. A 111-es km-nél útszűkületen kell áthajtani.

– Kecskeméten, a Budai úton turbó körforgalom épül. A 83-as km-nél a többsávos szakaszon sávlezárás mellett dolgoznak.

Kecskeméten, az 52-es főút legelején, az 1-es km-nél útépítés miatt félpályás lezárást vezettek be, mindkét irányban csak egy sáv járható.

– Kecskemét határában felújítják az M5-ös autópálya és a fülöpházai elágazás közötti szakaszt. Az 5-ös és a 18-as km között helyenként félpályás lezárást vezettek be. A forgalmat jelzőlámpa szabályozza.

Az 53-as főúton,

– Kiskőrös belterületén a Petőfi Sándor úton gázvezetéket kötnek be. A 28-as km-nél útszűkület mellet halad a forgalom.

– Kiskunhalas és Kisszállás között hírközlési kábeleket bontanak el. Az 58-as km-től a 75-ös km-ig, az aktuális munkaterületnél útszűkület mellett dolgoznak.

Az 54-es főúton,

– Kecskemét térségében, az 1-es és a 6-os km között burkolatjavítás miatt mindkét oldalon egy sávot lezártak.

– Jakabszállás és Bócsa között felújítják a burkolatot, illetve a padkát és az árkot teszik rendbe. A 18-as és a 36-os km között helyenként a fél útpályát lezárták.

– Nemesnádudvar belterületén elektromos földkábelt telepítenek. A 87-es km-nél félpályán halad a forgalom.

Az 55-ös főúton, Baja és Mélykút közötti szakaszon kaszáló munkagép dolgozik. Reggel fél 7-től, délután 4-ig az aktuális munkaterület mellett útszűkületen kell áthajtani.

Az 511-es főúton, Baja elkerülő szakaszán, a Keleti körúton csomópontot építenek. A 3-as km-nél irányonként csak egy-egy sáv autózható.

Alsóbbrendű utak:

Bács-Kiskun megyében,

– Kiskőrösön, a Segesvári utcai vasúti átjárót lezárták átépítés miatt. A forgalom kiépített ideiglenes nyomvonalon haladhat.

– Garán, a Csátaljai úton és a Kossuth Lajos utcában építési munkák miatt a 24-es és 26-os km között útszűkület nehezíti a közlekedést.

Kamionstop:

A kamiontilalom ezen a hétvégén (augusztus 13-14.) szombaton 15 órától vasárnap este 10 óráig tiltja a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek közlekedését a hazai utakon.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában