Szünidő

2022.08.24. 19:58

Évről évre bővül a garai tábor létszáma

A Székelykör Egyesület táborában népzene és a néptánc volt a középpontban. A Garai Művelődési Központ adott otthont a tábornak, amelynek erdélyi és vajdasági gyerekek is részesei voltak.

Márton Anna

A Székelykör Egyesület büszke rá, hogy több korosztálynak kínál programot.

Fotó: Márton Anna

A hagyományőrzés és a határontúli magyarokkal való kapcsolatok elmélyítése a garai Székelykör Egyesület népművészeti táborának célja. Immár tizenhatodszor rendezték meg. 

– Évről évre bővül a velünk táborozók létszáma. A gyerekek és más résztvevők is egyre többen döntenek úgy, hogy velünk töltik a nyár egy részét. Idén is néptáncot, éneket tanulhattak velünk. Évek óta már zenélni is tanítjuk a gyermekeket – mondta a baon.hu-nak Antal Zsolt, a táborszervező Garai Székelykör Egyesület elnöke. 

Az elmúlt évek során igennépszerűvé vált a tábor, hiszen jó szünidei elfoglaltságnak bizonyult. Antal Zsolt büszke rá, hogy több korosztálynak kínálnak programot.  A legkisebbek az anyukákkal, nagymamákkal egyetemben ringató foglalkozáson vehettek részt. A néphagyományok megismertetésének ez igen jó módja. Korosztályos bontásban – az óvodásoktól egészen a felnőtt csoportokig  – foglalkoznak népzene- és néptáncoktatással.  

– Idén a zenészeink révén öt hangszer közül válogathattak a zenélni vágyó gyermekek. 

Volt olyan aki csak most ismerkedett a hangszerrel, de haladó zenészek is volt köztük – részletezte Antal Zsolt.

A táborozók egy része garai, egy részük a nagyszülőkhöz érkeztek a nyári szünetre, de sokan érkeztek a környező településekről Bácsborsódról, Vaskútról, Bajáról. A táborvezető elmondta, hogy még Németországból is érkeztek gyerekek a táborba, illetve az erdélyi kapcsolataik révén Marosludasról egy vonós banda jött el a rendezvényre. Az erdélyi zenekar 14-16 éves fiúkból áll, akik a napok folyamán sokat muzsikáltak. A Zombor melletti Csonoplyáról két táncos lány is részese volt a tábornak. 

– Sokan kezdenek komolyan zenélni, táncolni a tábort követően. Mivel határon túlról is jönnek hozzánk, a testvérkapcsolatokat is szeretnénk ápolni, megerősíteni, illetve a gyermekek egymás közötti kapcsolatait erősítjük – tette hozzá az egyesületi elnök.

Idén öt hangszer közül válogathattak a zenélni vágyó gyermekek.
Fotós: Márton Anna

Több helyről érkezik támogatás

A szervezők minimális hozzájárulást kérnek a résztvevőktől, mert nagyrészt pályázati forrásból fedezik a kiadásokat. A Magyar Falu Programban programokra pályáztak sikeresen. A Csoóri Sándor Alap a tánc és a zeneoktatást finanszírozza, ezek mellett Gara Község Önkormányzata is támogatja a tábort. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában