Évforduló

2022.08.30. 18:32

Érseki szentmisét tartottak a mohácsi hősökért Kalocsán

A mohácsi csata áldozataiért mutattak be szentmisét a tragikus ütközet 496. évfordulóján, a Nagyboldogasszony-főszékesegyházban.

Gábor János

Dr. Bábel Balázs érsek lelkiismeret-gyakorlásra hívta fel a figyelmet a mohácsi hősöknek ajánlott szentmisén

Fotó: Gábor János/archív felvétel

A szertartás énekeit és imádságait a török hódítók ellen csatatérre vonuló, majd onnan soha vissza nem térő Tomori Pál kalocsai érsek és fővezér, valamint elesett katonái emlékének ajánlották. Dr. Bábel Balázs érsek a héten esedékes iskolakezdésről sem feledkezett meg a prédikációban, történelmi párhuzamokkal biztatott a lelkiismeret napi gyakorlására és ennek szellemében a lelkiismeretes oktatásra.

– Az élet olyan, hogyha nem követjük a lelkiismeretünket, végül célt tévesztünk és az életünk torzó marad. Isten ajándéka, hogy van lelkiismeretünk, amit azonban nevelni kell – mondta a főpásztor.

– Ebben a relativizált korban nagyon nehéz megmondani, hogy mi a jó. Julien Benda Az írástudók árulása című könyve már az 1920-as évek elején erről szólt, de a mai időkre teljesedett ki. Petőfi is azt írta az Apostolban, hogy „Olyan fekete a világ,/Mint a kibérlett lelkiismeret”. Mert a lelkiismeretet el lehet hallgattatni – tette hozzá.

Bábel Balázs kifejtette: főleg a gyóntatók találkoznak azzal a problémával, hogy a hozzájuk betérő emberek túl könnyedén kezelik a lelkiismereti kérdéseket, és minden tettüket megmagyarázzák maguknak azzal, hogy „más is így csinálja”. 

Úgy véli, ez a jelenség összefüggésben van korunk elveszett istenhitével, ami miatt egyre kevesebben hallgatnak a lelkiismeretükre a tetteik előtt, pedig a papok „a bűnöket utólag nem bocsáthatják meg, hiszen a bűnbocsánatot az tudja megadni, aki az emberek egész egzisztenciáját formálhatja, semmibe taszíthatja vagy felemelheti”. Az istenhit nélkül pedig törvényszerűen tagadni kell a lelkiismeretet – vonta le a következtetést.

A főpásztor azt követően tartott istentiszteletet, hogy a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye képviseletében, a magyar honvédség tisztjei társaságában megkoszorúzta a Mohácsnál hősi halált halt elődje, Tomori Pál szobrát a Szentháromság téren. A megemlékezésen Kalocsa Város Önkormányzatának, a régió katolikus intézményeinek és iskoláinak, valamint a térség több civil szervezetének képviselői is részt vettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában