Nagybaracska

2022.08.16. 07:00

A Sobri Kupán ünnepelt a falu apraja-nagyja

Ez már a 34. Sobri Kupa halfőző verseny volt. Az elmúlt időszak alatt sok minden megváltozott az életünkben. Bízom abban, hogy mi, akik itt vagyunk, ragaszkodunk a hagyományainkhoz – mondta Bögi István András polgármester, aki maga is bográcsozott szombaton.

Rab Rita

Gyurkity István, Horváth Norbert és Veszeli István

Fotós: Rab Rita

– A Sobri-féle hallé főzéséhez valamennyien egységesen három kiló pontyot használhattak fel, amit a szervezők biztosítanak minden évben, más halat felhasználni tilos – magyarázza a főszabályt Jászai Zoltán, a zsűri elnöke. Hozzátette: az értékelésnél – ahogy azt már megszokhatták – természetesen számított a hallé színe, külleme, állaga, illata, íze és zamata. Pontozták a halhús ízét és látványát, valamint az étek összbenyomását is. Jászai Zoltán kiemelte: az idén a só mennyiségével és a lé forralási idejével volt probléma. Erre vigyázni kellene a jövőben. 

A vegyes kategóriában főző Bíró Antalt (Vaskúti Jópofa Csődörök csapat tagja) arról faggatták, hogy milyen halból készül a pompás halcsipsze. – Tán nem képzeled, hogy elárulom? Akkor meg kellene, hogy öljelek – jött a James Bond-i válasz. A hangulatot a rövid ideig tartó zápor sem törte meg. Furcsa volt látni a nyitott esernyőt a bográcsok felett. De ezt is bulinak fogták fel a főzők. 

A versenyzők kétféle kategóriában: dunai hal és vegyes hal kategóriában nevezhettek. Idén 18 fő dunai hal kategóriában, 13 főző pedig vegyes kategóriában nevezett. Közben a látványzsűri csapata árgus szemekkel figyelte a terítés módját, a berendezés és díszítés összhangját, a halfőző egyéniségét, sőt a környezet tisztaságát. E téren is ügyesnek bizonyultak a fiatalok. Méltán érdemelte ki az első helyezést Tokodi András és csapata. A legízlésesebb asztal gazdái egy Ádám Péter-­festménnyel térhettek haza. 

Eredmények

 Al-Dunai kategória: 1. Horváth Norbert (Hercegszántó), 2. Gyurkity István (Baja), 3. Veszeli István (Pörböly). Vegyes hal kategóriában bronz, ezüst és arany minősítést kaptak a főzők. Vegyes hal. Arany minősítés: Révfy Zoltán, Ikotity Jocó, Gyuricza Tibor és Bíró Antal. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában