Baráth József

2022.08.13. 09:08

A halasi művésztanár térplasztikáiból nyílt kiállítás

Szép hagyomány, hogy minden évben születésnapja alkalmából kiállítással lepi meg tisztelőit Baráth József művésztanár, térplasztikáiból péntek este a halasi Közösségek Házában nyílt tárlat.

Pozsgai Ákos

Fotó: Pozsgai Ákos

Véletlen terelődött a figyelme a térplasztikák felé – árulta el a 93 éves Baráth József, akinek mostani kiállításának mottója: Játszani is engedd! – A szokásos délutáni teázáson voltam túl, amikor a rádiót hallgattam és észrevettem, hogy kiürült az asztalon lévő gyufásdoboz. Feltűnt, hogy milyen szépen néz ki, amikor az egyiket helyezem a másikra. A látszólag egyszerű dobozokban is megláttam a szépséget, aztán még sokáig ültem az asztalnál és rakosgattam a különféle formákat, ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy kiállítást is készíthetek belőle. A kiállított alkotásokat végig nézve a legegyszerűbb formákat fedezhetők fel, gömb, kocka, gúla, henger, együtt mégis tökéletes egészet alkotnak – osztotta meg gondolatait hallgatóságával a tanár úr, aki nagy népszerűségnek örvend Kiskunhalason. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy kiállításainak megnyitói rendszerint telt házzal zajlanak, egykori tanítványain kívül sok művészetkedvelő halasi kíváncsi a Pro Urbe-díjas alkotóművész munkáira.

 

Baráth József nyugalmazott pedagógus, kiváló oktató-nevelő tevékenységéért, a város művészeti életének fejlődését szolgáló, eredményes munkásságáért 1999-ben kapta meg Kiskunhalas Városért kitüntetést.

A Közösségek Házában a kiállítás megnyitóját Rémán János és Király Gábor, mint egykori tanítványok működtek közre énekkel és egy verssel. Aztán Baráth József egyik gyerekkori élményét idézte fel, amikor porszívócsőbe trombitált, most egy kartonhengert szólaltatott meg. Majd folytatva a rögtönzött „hangszerbemutatót” Király Gábor és Rémán János alufóliába csomagolt fésűvel csatlakozott a közös muzsikáláshoz.

Baráth József térplasztikái a Közösségek Házában nyitvatartási időben ingyen megtekinthetők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában