Galériával

2022.07.08. 15:29

Több mint kétszáz hallgató vehette át a diplomáját a kecskeméti egyetemen

Idén is diplomaátadó ünnepi szenátusi ülés keretében vehették át oklevelüket a Neumann János Egyetem végzős hallgatói. A GAMF Műszaki és Informatikai Karán a pénteken megtartott eseményen több mint kétszázan kapták meg diplomájukat.

Horváth Péter

Összesen 276 hallgató záróvizsgázhatott a kecskeméti egyetemen. Fotó: Bús Csaba

A pénteki ünnepi szenátusi ülésen nagyszámú friss diplomás vehette át oklevelét a Neumann János Egyetem GAMF Karán, a Tőrös Olga Sportcsarnokban tartott diplomaátadón. Az egyetemen a 2021/22-es tanév tavaszi félévében összesen 276 hallgató záróvizsgázhatott. 

Karonkénti megoszlás szerint a GAMF Műszaki és Informatikai Karon 184, a Gazdaságtudományi Karon 63, a Kertészeti és Vidékfejlesztési Karon 29 hallgató tett sikeres záróvizsgát.

Az ünnepségen Gaál József, Kecskemét alpolgármestere köszöntötte a végzős egyetemistákat.

– Kecskemét büszke rátok, akik idén végeztetek. Kívánom, hogy ne felejtsétek el azt, hogy neumannosok voltatok, mint ahogy azt se, hogy Kecskeméten tanultatok – köszöntötte a jelenlévőket az alpolgármester, reményét kifejezve, hogy minél többen töltik munkáséveiket is a hírös városban. Útravalóként szolgáló gondolatot is megosztott a végzősökkel.

– Kívánom, hogy amikor reggelente felébredtek, ne arra gondoljatok, hogy ma csináltok valami átlagosat, és átvészelitek az adott napot. Tűzzetek ki olyan célt, ami több és kimagaslik az átlagból. A világ az átlagost nem értékeli nagyra, csak a kimagaslót – mondta. Arról is beszélt, hogy Kecskemét dinamikusan fejlődő város, ahol a vezetés azon dolgozik, hogy ne csak kiváló munkahelyeket biztosítson, hanem számos kulturális és sportcélú fejlesztés történjen.

Dr. Csizmadia Norbert, a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke is gratulált a diploma átvételéhez. Beszédében a magyarok világszerte elért teljesítményét méltatta. Mint fogalmazott, Neumann János neve a végzősöket is kötelezi. Hangsúlyozta: azt kell figyelni, hogy mi a hatása a tetteinknek.

– Büszkék vagyunk rá, hogy két éve a modellváltó egyetemek között elsőként vágtunk bele ebbe a valóban izgalmas kalandba: 

egy pici vidéki főiskolából egyetemet, majd egyetemből világhírű egyetemet építeni a hallgatók segítségével – mondta, hozzátéve, hogy ennek része a Campus építése, a duális képzés, a fővárosi képzési helyek létrehozása, jövőképük pedig az innovációra, a technológiára és a fúzióra épül.

Dr. Fülöp Tamás rektor szellemi-lelki útravalóval gazdag köszöntőt mondott.

– A történelem előtti ember is tudta már, hogy időtálló, tartós és értékes dolgokat csak úgy lehet létrehozni, ha az alkotást a tevékenység során, a teremtés szent és spirituális folyamatát egy kicsit magunk is megismételjük. És ha kreativitásunkkal, munkánkkal, szorgalmunkkal az öröklétet is megidézzük, segítségül hívjuk. Ezért is van szükségünk az újból és újból megtartott szertartásokra, az időtlenséget megidéző ismételt rítusokra. Egy ilyen felavatási, beavatási ceremónia az egyetemi diplomaátadó ünnepség is. Az év adott pillanatában, a tanév végén újra és újra megismételjük azt a szertartást, amely során végzett hallgatóinkat egy szűkebb közösség tagjává fogadjuk – mondta a rektor, hangsúlyozva: 

több éves munkájuk és megszerzett tudásuk elismeréseként a végzettek egy olyan körbe tartoznak immár, mely nemcsak új kapukat nyit előttük, de felelősséget is ró rájuk.

Kiemelte, hogy e felelősség tudatában maguk is igyekeztek olyan szellemi, kulturális és infrastrukturális közeget teremteni az egyetemen, ami inspiráló környezetet biztosít a jól használható tudás és gyakorlat megszerzéséhez.

A köszöntők után a diplomák átadása következett.

A szenátus javaslata alapján címzetes egyetemi tanár címet adományoztak Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatója részére, valamint címzetes egyetemi docens címben részesült Miklay Gábor agrármérnök, a Szomor Mintagazdaság gazdaságvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában