Nem adjuk fel!

2022.07.14. 11:25

Tíz éve képviseli és segíti az idősebb generációt az ágasegyházi egyesület

Tizedik évfordulóját ünnepelte a Nem adjuk fel! Idős ellátást nyújtó és Hagyományőrző Egyesület, melynek célja, hogy felkarolják az időseket, megfelelő módon képviseljék az idősebb generációt, valamint együtt tegyenek a község érdekeiért. Vezetőjükkel, Berzsenyi Gabriellával az egy évtized tapasztalatairól és a tervekről beszélgettünk.

Sebestyén Hajnalka

Berzsenyi Gabriella élethivatásának tekinti az idősek segítését

Fotó: Sebestyén Hajnalka

– Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre? Mi hívta életre az egyesületet?

– Az élet úgy alakult akkoriban, hogy a településen megszűnt az idősek nappali ellátója, melyet én vezettem. Nemcsak jól ismertem, de meg is szerettem a helyi időseket, így semmiképpen sem szerettem volna elengedni a kezüket. Így jött az ötlet, hogy alapítsunk egy szervezetet, mely továbbra is felkarolja az idősebb generációt. A munkámat a kezdetektől önkéntes alapon, de annál nagyobb elhivatottsággal végzem.

– Milyen célokat tűztek ki?

– Egyrészt az alapítványunk kezdetektől működtet egy idősek klubját, melynek tagjaival hetente szerdánként, illetve havonta egy szombaton találkozunk és közös programokon veszünk részt. A helyet az önkormányzat biztosítja számunkra, melyért hálásak vagyunk. Emellett több programunkat is támogatják, valamint Füredi János polgármester magánemberként is kiemelt támogatónk. Patronáljuk a nem klubtag időseket is, látogatjuk a betegeket, egyedülállókat. Fontosnak tartjuk, hogy a magányosan élők se szigetelődjenek el a mindennapoktól, az embertársaiktól. 

– Milyen a hangulat az egyesületen belül?

– Nagyszerű a közösségünk, olyanok vagyunk mint egy nagy család. Sajnos, az utóbbi években több társunkat is elvesztettük, mely mindannyiunkat nagyon mélyen megérintett. Arra is hangsúlyt fektetünk, hogy ápoljuk emléküket, kijárjunk a temetőbe.

– Egyedül tartja kézben az egyesület vezetését?

– Nagy segítségemre van Kozma Józsefné Icu, aki maga is már nyugdíjas korú, így jól átlátja az idősek helyzetét. Időt és energiát nem sajnálva mindig igyekszik segíteni az egyesület haladását, zökkenőmentes, jó működését. Az ő keze munkáját dicséri, hogy az elmúlt tíz évünk fotókkal és jegyzetekkel is dokumentálva van. 

– Milyen kapcsolatban állnak a fiatalokkal?

– A helyi iskolásokat és óvodásokat többször meghívtuk már klub összejöveteleinkre, ezzel is segítve a generációk közötti kapcsolatépítést. 

– Milyen programjaik vannak a beszélgetős délutánokon kívül?

– A közösségi programokat nagyon szeretjük. Ápoljuk a helyi értékeket. Közösen emlékezünk meg a nemzeti ünnepeinkről. Járunk kirándulni, fellépünk más települések idős klubjainak rendezvényein, valamint a helyi ünnepeken. Ezen a nyáron is tervezünk kirándulást, és megyünk a ballószögi barátainkhoz fellépni. Szeptemberben pedig kézimunkáinkból kiállításunk lesz az ágasi falunapon. Néhány éve színjátszó tehetségünket is megmutattuk az országos Pajta Színházi Program keretében Budapesten, a Nemzeti Színházban.

– Nem adjuk fel! ez a neve és mottója az egyesületüknek, melyet minden évben bizonyítanak is. Mesélne a jótékonysági oldalukról?

– A tagjaink számos alkalommal bizonyították már önzetlenségüket, szeretetteljes segítő szándékukat. A Covid előtt adományokkal segítettek gyermekotthonokat. Az általunk szervezett jótékonysági akciókra mindig szép számban érkeztek adományok a helybéli és környékbeli jó szándékú családoktól. A helyi rászoruló családokra is gondolunk, számukra szintén számos alkalommal szerveztünk már adománygyűjtést. A járvány előtt többször rendeztünk jótékonysági gálaműsort, melynek bevételét is ezen kezdeményezéseinkre fordítottuk.

– Vannak állandó támogatóik a jótékonysági akcióik során?

– Szerencsére nem panaszkodhatunk, sok a jó szándékú ember. Két nevet azonban kiemelnék, mert ők mindig ott vannak, számíthatunk rájuk. Az egyikük Füredi János, Ágasegyháza polgármestere, amint már említettem, a másik az országosan is ismert Vörös István rockzenész, dalszerző. Ő nem helybéli, az én baráti társaságomhoz tartozik, és örömmel mellénk áll minden jó ügy érdekében.

– Önkéntes munkában végzi az egyesület vezetését. Miért tartja fontosnak az idősek felkarolását?

– Szociális munkásként a hivatásom egyben az életem. Számomra ez az a munka, mely teljessé teszi az életemet. Ágasegyháza különösen a szívemhez nőtt. Régebben, intézményvezetőként annyi szeretetet és melegséget kaptam a helyi idősektől, hogy tudtam, nem szabad elengednem a kezüket. Plusz erőt adunk egymásnak, mely a mindennapok nehézségeit segít mindenkinek jobban átvészelni.

– Milyen terveik vannak a jövőre nézve?

– Folytatjuk az eddigi munkát. Úgy érzem jó úton haladunk. Van egy újabb nagy tervünk. Korábban már összehoztuk a pótnagyi programunkat, melynek keretében a nevelőszülőknél nevelkedő gyerekeknek mutatunk nagyszülői példát. A Covid előtt már sikerült néhány gyermeket „örökbefogadnunk”, bízunk benne, hogy feléleszthetjük ezt a kedves kezdeményezést. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában