Kerekegyháza

2022.07.03. 19:21

Realista festőként alkot a lakiteleki Nagy Zsuzsanna

Nagy Zsuzsanna mutatkozott be festményeivel a minap a Szecsődi Udvarház Alkotók és Előadók Klubjában. A lakiteleki alkotó akvarellképeit hozta el Kerekegyházára.

Gulyás Sándor

Nagy Zsuzsanna mutatkozott be festményeivel a Szecsődi Udvarházban

Fotó: Gulyás Sándor

Nagy Zsuzsanna képzőművészetek iránti érdeklődése kicsiny gyermekkorában megmutatkozott. Kilencévesen már verseket írt, a középiskolában a tanórák alatt tanárai portréival díszítette az iskola padjait. 

– Környezetemnek nem igazán tűnt fel a bennem szunnyadó tehetség, így sokáig feledésbe merültek féltve őrzött álmaim. Első képemet 2000-ben festettem meg, egyszerűen csak azért, hogy valamivel „feldobjam” otthonunk üres falait. A kezdeti sikeren felbuzdulva lázas munkába kezdtem. Rajzolni tanultam, majd sokat dolgoztam, hat esztendő leforgása alatt 2000 alkotás került ki a kezem alól. A rengeteg gyakorlásnak köszönhetően a stílusom is nagyon sokat fejlődött. Kísérletező típus lévén számos technikával alkottam meg képeimet. A grafit után az olaj, az akril, majd az akvarell következett, legközelebb hozzám az olaj-, az akril- és az akvarelltechnika áll. Eleinte leginkább az akadémikus festészetet gyakoroltam, közben lassan kialakult egyéni, sajátos stílusom, ami tükrözi romantikus énem, illetve az időnkét kicsit nyers kifejezésmódom is – fogalmazott Nagy Zsuzsanna. 

A lakiteleki alkotó az első időkben leginkább az emberábrázolást helyezte előtérbe, életképeket, portrékat, aktokat festett, a tájképekkel és csendéletekkel is megpróbálkozott. Nagyrészt autodidakta módon sajátította el a festészet tudományát, sokat tanult Kiss Zoltán László festőtől, rajztanártól is. 

– Alkotásaimmal 2004 óta egyéni és csoportos kiállításokon mutatkozom be a nagyközönség előtt, egyebek között Székesfehérváron, Szegeden, Budapesten, Tiszaalpáron, Csóron láthatták képeimet a művészetek iránt érdeklődők. Lakiteleken saját galériám és állandó tárlatom van. A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy Japánban, a 2005-ös oszakai mozgássérült olimpián tiszai, alföldi, balatoni tájképeimmel képviseltem Magyarországot. Idén pedig elnyertem a Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesülete Arany Palettadíját. A tavalyi év jelentős változást hozott éltemben, egy komoly betegségből kigyógyulva elhatároztam, hogy felhagyok hivatásommal, és az alkotásnak szentelem életemet. Azóta mindennap festek egy képet. A festészet kihívás, kísérletezés. Nekem a művészet élmény, minden ecsetvonás álom, küzdelem és győzelem. Nevem mára megtalálható a magyar Nemzeti Értékek listáján – sorolta Nagy Zsuzsanna. 

Az alkotó képeivel leginkább személyes érzéseit próbálja kifejezni, sajátos stílusával és szimbólumrendszerével. Nagy Zsuzsanna legfőbb célja, hogy realista festőként kerüljön be a köz­tudatba. 

Szociálisan is érzékeny a festőnő

Nagy Zsuzsanna 1990 óta él Lakiteleken, ahol az első perctől bekapcsolódott a művészeti, majd a közösségi életbe. A festés mellett verseket írt, tagja lett a helyi amatőr színjátszó körnek. Létrehozta a Lakitelek 2020 Facebook-csoportot, amely közösségépítő fórum. A csoport egyik fő küldetése a segítés, támogatás. Alapító tagja a lakiteleki jótékonysági csoportnak is. Helyi beteg kisgyermekek részére sikeres adománygyűjtő akciókat szervez gyógyítás, drága kezelések finanszírozása céljából. Munkája elismeréseként tavaly megkapta az Év Bács-Kiskun Megyei Önkéntese kitüntető címet. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában