Galériával

2022.07.10. 10:02

Piactéren piknikeztek a nyárlőrinciek

Legyünk együtt, beszélgessünk, érezzük jól magunkat! Ez volt a mottója a nyárlőrinci pikniknek, amit a labdarúgópálya melletti piactéren tartottak szombaton.

Szentirmay Tamás

Sokan látogattak ki a piknikre.

Fotó: Szentirmay Tamás

A gyerekek egész nap vízifocizhattak, a batyus piknik, a szabadtéri sütögetés délután öt órakor kezdődött. A családi, baráti közösségek grilleztek, szalonnát, vagy kolbászt sütöttek, de akadt olyan társaság, akik gulyáslevest főztek. Sütögetés közben tizenegyesrúgó versenyt rendeztek külön a gyerekeknek, nőknek és férfiaknak. Majd a népszerű kötélhúzás következett.

Az elején ugyan kevesebben vettek részt, de a döntőre már alig fértek el a kötél mellett. A központi máglyát este nyolc órakor gyújtották meg, ami gyorsan leégett. Ezt követően a bátrabbak átugorhatták a parazsat. Jelentkezőben nem volt hiány, főleg a gyerekek jeleskedtek, de a felnőttek sem maradtak el tőlük. A program egész ideje alatt szólt a zene, tíz órától pedig Music City Retro Partyt rendeztek, amelyen dj. Haja biztosította a zenét. A célt miszerint legyenek együtt, beszélgessenek és érezzék jól magukat, megvalósították.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában