Döntés

2022.07.01. 15:34

Két év után emelik a szociális díjakat Kalocsán

A felügyelet, az étkeztetés és az idősellátás árai is nőnek szeptembertől.

Gábor János

A szociális otthonokban élőknek is többet kell fizetni szeptembertől. Fotó: Gábor János/archív-felvétel

Mivel a világjárvány alatt nem lehetett hozzájuk nyúlni, a tiltás lejárta után a szokottnál jóval nagyobb mértékben emelkednek a különböző szociális ellátások térítési díjai. A csütörtöki képviselő-testületi ülésen elfogadták az erre vonatkozó előterjesztést, így a 2022/23-as tanévben már közel húsz százalékkal kell többet fizetni például az étkezésért. Ennél nagyobb mértékben drágul az alapellátáson túli szolgáltatások ára, valamint az idősek otthoni és intézményi ellátása.

Dr. Kiss Csaba jegyző jelezte: a hatályos törvény szerint minden év április 1-jéig lehet módosítani a térítési díjakat, de a pandémia miatt ezúttal június 30-ig tilos volt hozzájuk nyúlni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem lehetett áremelést érvényesíteni, legfeljebb döntést hozni róla, hogy egy későbbi dátummal hatályba lépjen. 

Emlékeztetett: az emelés szükségessé vált, mivel 2020 óta tartaniuk kellett az árakat, viszont azóta sok minden történt. 

Ez meg is látszik az emelés mértékén, hiszen korábban 4-5 százalékos emelésekkel megoldották a kompenzációt, viszont idén közel húsz százalékkal növekednek a díjak.

A bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés 350 és 360 forintról 435-450 forintra módosul, míg az általános iskolai napköziben, illetve menzán 385 és 275 forint helyett már 480 és 345 forintot kell majd fizetni. A középiskolai menza, valamint a kollégiumi ellátás hasonló mértékben drágul, 330 és 750-ről 410-935 forintra.

Filvig Géza polgármester megjegyezte: ezzel csak a megnövekedett nyersanyagárak épülnek be a térítési díjakba, magyarán az energiaárak és a bérek emelkedéséből származó plusz kiadást nem is hárították át a szülőkre. 

Fontos megjegyezni: a bölcsődei alapellátáson túli gyermekfelügyelet óradíja azért nagyobb mértékben drágul: a 2020-as 330 forint helyett szeptember 1-től már 747-et kér érte az intézmény, igaz ebből 47-et az önkormányzat fizet.

Az idősek ellátása szintén látványos díjváltozáson megy át: napi 3600-ról 5800 forintra nő, vagyis egy bentlakó személy havi 108 helyett 174 ezer forintot fog fizetni szeptembertől, viszont ezt csak a nyugdíja 80 százalékáig érvényesítheti a szociális intézmény. Ennek a jogszabálynak az értelmében csak keveseket fog érinteni a növekmény – fűzte hozzá a jegyző. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában