Lakitelek/Galériával

2022.07.06. 21:32

Kásler Miklós tiszteletére avattak padot a Hungarikum Ligetben

A miniszteri bársonyszék után egy névre szóló tölgyfapadot kapott a Hungarikum Ligetben Prof. Dr. Kásler Miklós a negyedik Orbán kormány emberi erőforrás minisztere. A padot, amelyet Szabó Imrefia Béla szobrászművész készített szerdán az Európa Szabadegyetem megnyitója keretében avatták fel. A Kölcsey Ház előtt felállított padon idézetként az Ora et labora! (Imádkozzál és dolgozzál!) latin felirat olvasható.

Vajda Piroska

Kásler Miklós (középen) hangsúlyozta, hogy vissza kell térnünk múltunk értékeihez

Fotós: Bús Csaba

A Népfőiskola által szervezett Európa Szabadegyetem keretében Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola vezetője köszöntőjében felidézte az egykor rádióban elhangzó Nemzeti Nagyvizit című műsorral kapcsolatos emlékeit, amelynek Kásler Miklós volt az egyik műsorvezetője és amely számára élményforrásként hatottak.

Kiemelte, hogy egy nemzetközi nagyvizitre is szüksége volna mindannyiunknak, azzal a lényegre látó gondolkodásmóddal, amely Kásler professzor urat mindig is jellemzi.

A padavató ünnepségen Prof. Dr. Kásler Miklós rendhagyó történelmi áttekintőjében hangsúlyozta: identitászavaros világban élünk, az Isten, Haza, Család után az egyént, az önazonosságunkat akarják elvenni. 

A professzor mintegy intelemként figyelmeztetett: térjünk vissza a múlt értékeihez, a teremtett világon túl, térjünk vissza őseink, szentjeink világához. A Hungarikum Ligetben már hagyomány, hogy a padavató ünnepségek részeként a jelenlévők eléneklik a pad névadójának kedvenc dalát. Ezúttal Kásler professzor kedvencét, a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt énekelték a résztvevők.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában