Elismerték a kiváló kiskőrösi pedagógus életművét

Horváth A. Gézáné Erzsike az a pedagógus, akik közül még sokan tanítanak a katedrákon, de számuk sajnos évről évre csökken. A hivatástudat az az erő, amely a gyerekek szeretete mellett a pályán tartja ezeket az embereket, köztük őt is. A közelmúltban Budapesten, a Vigadóban adta át dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár és dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a Németh László-díjat számára a pedagógusnap alkalmából. A Nemzeti Pedagógus Kamara bírálta el a pályán eltöltött évek szakmai munkásságát és a tanfelügyelői, mesterpedagógusi tevékenységét. A szünidőben beszélgettünk a kiváló pedagógussal.

A Németh László-díjnak szimbolikus a jelentése. Az ismert író vallotta, hogy minden gyermekben lakozik valami kiemelkedő, amelyet jó kezek segítségével tovább lehet fejleszteni, és a gyermekből kiemelkedő szakembert lehet nevelni.

– Én ezt az elvet vallom lassan 40 éve – mondta Horváth A. Gézáné. A pedagógus – a bajai tanítóképző elvégzése előtt – képesítés nélküli tanárként dolgozott, majd miután megszerezte a diplomát, 1985-től a korábbi Vasvári iskolában, majd utódjában, a KT Bem József Általános Iskola tanít a mai napig. Bár, mint mondta, elmehetne nyugdíjba, de végigvisz egy osztályt, amelyet nagyon szeret. Hogy mi lesz, ha egyszer befejezi a pályafutását? Nem tudja, ő ugyanis száz százalékosan pörög szinte mindennap. A horoszkópja alapján vízöntő, így talán részben érthető is, honnan a hatalmas energia, illetve a nyitottsága az új dolgokra.

– Világ életemben tanító voltam, majd elvégeztem az ELTE magyar szakát, így tanítottam a felső tagozaton is. Ugyanakkor inkább a kisgyermekek között éreztem jól magamat mindig. Elsőtől négy éven át tanítom a kicsiket – tette hozzá.

Annak ellenére, hogy igazgatóhelyettes, sok év óta mindig volt saját osztálya. Mint mondta, el sem tudja képzelni, hogy ne tartozzon valahová. 

Nem négy órában, hanem tizenhárom órában foglalkozik az osztályával. Emellett Erzsike mesterpedagógus, így szakértőként látogatja a különböző intézményekben a kollégákat.

– Hogy miért is jó osztályfőnöknek lenni? A kicsik megnyugtatnak, amikor órát tartok nekik. Energiát kapok és adok is nekik. Pozitív beállítottságú emberként az érdekel, kinek mi az erőssége? Azt mondom nekik, hogy tudod az anyagot, képes vagy megcsinálni a kitűzött feladatot. 

Így eredményesebb az oktatás, mintha megszidná az ember a diákot. Ha konfliktus van a gyerekek között, akkor azt tanácsolom, hogy beszéljék meg ketten, ha nem megy, akkor leülünk és közösen oldjuk meg a problémát. 

Tanítom, hogy egymást el kell fogadniuk a gyerekeknek. Vannak hátrányos helyzetű tanítványok is, akiket motiválni kell – mondta Horváth A. Gézáné.

Vajon milyenek voltak 1985-ben a gyerekek? Annak idején visszahúzódóbbak voltak, mint manapság. Most a kommunikációs eszközök miatt talán nyitottabbak. Régen többet beszélgettek a szülők velük, de a mai gyerekekkel sincs baj – mondja a pedagógus.

– Mindig szerettem a Zsolnay módszerrel tanítani, amelyet sok iskolában be is mutattuk. A kommunikációnak a szerepe rendkívül fontos. Azt tanítom a gyerekeknek, hogyha valahol megjelenünk, akkor az első néhány perc alatt keltett benyomás nagyon fontos. Ezt a magyarórába belecsempésszük, vagy akár a drámapedagógiai foglalkozásokba. Nálam a hétfői nap az a nap, amikor beszélgetünk is. El lehet mondani, mi is történt a hétvégén, sok esetben négyszemközt. Előfordult ugyanis olyan szomorú eset, hogy a szülők váltak, és nagyon megviselte a diákot. Ilyenkor tudja a tanító erősíteni a kisgyermeket egy jó beszélgetés során, és segít átlendülni a problémákon – mondta végül Horváth A. Gézáné.