Galériával

2022.07.05. 15:29

A felelős szülőket segíti a Kecskeméten útjára indult új digitális platform

Az Evita digitális családtámogató program, a Magyar Ifjúsági Konferencia kezdeményezésére és a kecskeméti önkormányzat partnerségével kedden indult útjára. Az evita.hu honlapon megtalálható platform a felelős szülőknek nyújt hiteles információkat a gyermekvállalás kérdését egészében felölelve, a családtervezéstől a gyermeknevelésig.

Horváth Péter

A Cédrusnet Kápolna utcai székhelyén mutatták be az új programot

Fotó: Bús Csaba

Az induló programról a Cédrusnet Kápolna utcai székhelyén tartottak sajtótájékoztatót a fejlesztők, Veres Márton, a Magyar Ifjúsági Konferencia elnöke és dr. Majtán Máté projektvezető.

Elhangzott, hogy a tananyag lefedi a gyermekvállalás teljes témakörét és időspektrumát, a családtervezés gondolatától a várandósságra való felkészülésen keresztül a gyermek iskolaérettségig, ami felöleli a gyógypedagógia és a gyermeknevelés témaköreit is. Mindez hozzásegíti a szülőket a hatékony és sikeres neveléshez azzal, hogy a gyakorlatban használható tudást biztosít a családi élethez, a kritikus helyzetek kezeléséhez.

Az elnök elmondta, hogy ma már zömében online tájékozódnak a családok a gyermeknevelés kérdésében, azonban ezt nem mindig hiteles forrásból tehetik. 

Az Evita alapítói ezért olyan szakmai szervezeteket kértek fel a tananyag létrehozására, mint többek között a Semmelweis Egyetem, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, vagy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, így segítve hozzá a meglévő és leendő családokat az életük nagy döntésével kapcsolatos hasznos tájékozódáshoz.

Az elnök kiemelte, hogy a településekkel való együttműködés azért különös fontosságú, mert a regisztrálókat hírlevél formájában értesítik a vonatkozó helyi eseményekről. Veres Márton elmondta: fontos számukra, hogy vidéki nagyvárosokban induljon el a kezdeményezés és Kecskemét városvezetésének innovációra való nyitottságát méltatta. 

Az önkormányzattal és az Egészségfejlesztési Irodával működnek együtt, s utóbbin keresztül valósítják meg helyi programjaikat is.

A felhasználók kérdéseiket is feltehetik a felületen keresztül, melyeket az együttműködő szakmai szervezetek szakértői válaszolnak meg, majd az adott válasszal kiegészítik a tudásanyagot. Veres Márton hangsúlyozta, hogy a platform mai formája még a kezdet, ez folyamatosan fejlődik, bővül.

Az önkormányzat részéről Szemereyné Pataki Klaudia polgármester mondott köszöntőt. Elmondta, hogy azért váltak a program partnerévé, mert egyrészt mindig nyitottak az innovációra, másrészt fontos az alapellátás területén működő hagyományos intézményeik digitális jelenléte, amin keresztül a családok szakértői információhoz juthatnak kérdéseikben.

– Amikor a leendő szülők életük legfontosabb döntésüket hozzák a gyermekvállalással, nem mindegy, hogy milyen forrásból tájékozódnak. Az alapvető, hagyományos infrastruktúránkat kell kiegészíteni a kor elvárásának megfelelő olyan digitális rendszerrel, ahonnan hiteles és használható tudást szerezhet mindenki - mondta a polgármester, hozzátéve, hogy egyes területek még még mindig tabunak számítanak a gyermekvállalással kapcsolatban, és a felület arra biztosít lehetőséget, hogy mindezekről anonim módon tegyék fel kérdéseiket a felhasználók és jól használható információkat kapjanak a szakemberektől.  

A felületet a www.evita.hu honlapcímen bárki ingyenesen elérheti.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában