Online szavazás

2022.07.27. 12:39

A barkóscinege lesz az év madara 2023-ban

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) online szavazásán a függőcinegére, a nádirigóra és a barkóscinegére lehetett voksolni. Több mint tizennégy és fél ezer szavazat alapján az idei győztes a barkóscinege lett.

baon.hu

A barkóscinege a szavazatok több mint 40 százalékát gyűjtötte be

Forrás: mme.hu

AZ MME 1979-ben indította el az Év madara programot, aminek egyik célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok bemutatása. Az idei szavazáson a „nádasok nagykövetei” közül lehetett választani, és a voksok 41 százalékát a barkóscinege kapta.

A barkóscinege hazánk nádasaiban elterjedt madárfajnak számít. Társas faj, a többi nádi énekesmadárral ellentétben nem territoriális viselkedésű – olvasható az MME honlapján. Állandó, télen is a nádasokban figyelhető meg, ahol kisebb-nagyobb csapatokban a nád magját fogyasztja. Tavasszal és nyáron rovarokkal, apró csigákkal és pókokkal táplálkozik. A vizes élőhelyek megőrzésével állománya biztosítottnak látszik.

Mint írják, európai elterjedése rendkívül mozaikos, szigetszerű, ázsiai költőhelyei nagyobb, egybefüggő területeket alkotnak. A vizes élőhelyek nádasaihoz, gyékényeseihez kötődik. Fészkét igen változó magasságban, a nád vagy gyékény megtört szálaira rakja. 

Nem igényli az öreg, avas nádasokat, már a másodéves állományokban is megtelepszik. Egy évben két-három fészekaljat nevel. 

A fészekalj 4-8 tojásból áll, melyen a szülők felváltva kotlanak. Előszeretettel bujkál a sűrű nádasban, csilingelő hangja azonban elárulja jelenlétét.

Hazai fészkelő-állománya a 2014 és 2018 közötti adatok alapján 5400–6300 párra tehető, az országos állományváltozás trendje nem ismert. Bács-Kiskun megyében is több helyen fészkelnek barkóscinegék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában