Kalocsa

2022.06.13. 06:55

Több száz fellépővel szárnyalt a Kék Madár Fesztivál

A Kék Madár jótékonysági fesztivál három év után tért vissza teljes programmal, hiszen 2020-ban online tudták megrendezni, míg tavaly – ugyancsak a világjárvány árnyékában – csak egy egyestés rendezvényt tartottak a szervezők.

Gábor János

Fesztiválforgatag a kalocsai sétálóutcában Fotó: Gábor János

A támogatói jegyként, elővételben kibocsátott kitűzők, a hozzájuk kapcsolódó kampány és a rajzverseny hatalmas hírverést jelentett a XXX. Kék Madár Fesztiválnak. Ez és a kvázi ingyenes belépés – hiszen nyitott helyszíneken rendezték, opcionális adományozással – rengeteg embert vonzott a programokra, sőt, csak a művészek összlétszáma meghaladta a kétszázat. A csütörtöktől vasárnapig tartó eseménysor első két napján jórészt az esőhelyszínként szolgáló Kalocsai Színházba kellett behúzódni, de szombaton és vasárnap ragyogó nyári idő mellett szabadtéren, a sétálóutcában rendezték meg a koncerteket, köztük Dés László zongora­estjét, illetve a Bikini jubileumi fellépését. 

– Ha az ének-zenei iskola egykori diákjaiból verbuvált Kék Madár Fesztiválkórust is beleszámolom, legalább 250 fellépő mondott igent – summázta kérdésünkre Lakatos György. 

A fesztivált, illetve a mögötte álló alapítványt létrehozó és harminc éve szervező fagottművész megerősítette, hogy ennyi önálló produkciót még sosem vonultatott fel a fesztivál. 

A 11 koncert, illetve az egy-egy színházi előadás és kiállítás, valamint a kézművesek vására sosem látott forgatagot eredményezett. Néhány nap alatt több ezer látogató fordult meg a fesztiválon, még úgy is, hogy a csü­törtöki Jazz Maraton és a pénteki program szabadtérre szánt része zárt helyszínre kényszerült, és csak limitált számú közönség előtt tarthatták meg. 

A nulladik napon koncertező dzsesszzenekarok (Majercsik Lili Quintet, Voice Drops, Finucci Bros Quartet, Lakatos Ágnes Special Zone) az esős idő miatt a Kalocsai Színházban játszottak, majd másnap a Rökk Károly-kiállítás a Városi Galériában, az Erkel Ferenc Kamarazenekar hangversenye a Szent István király templomban, míg a szabadtérre tervezett Fesztivál­kórus fellépése a Kalo­csai Színházban kapott helyet. Szombatra kiderült az ég és nyári időben fogadhatták a kitűzőtervező rajzversenyre jelentkezett több mint ezer gyermeket, akiknek Kárász Eszter és az Eszter-lánc zenekar koncertezett. 

Aznap este a Szerelmünk, Sisi című színdarabban Gubík Ági remekelt, aztán önálló zongoraesttel Dés László várta a közönséget, immáron a sétálóutcában állított nagyszínpadon. 

Vasárnap a Söndörgő Együttes népzenei és a Bikini rockkoncertje vonzotta a közönséget. Utóbbi esetében kuriózum, hogy idén 40 éves a csapat, de jóval a jövő áprilisban esedékes jubileumi koncert előtt ünnepeltek együtt a kalocsai közönséggel. 

Lakatos György elmondta, a fesztivált záró esemény, Beethoven IX. szimfóniája mindenféle szempontból egyedülálló volt, hiszen a régióban még sosem állították színpadra ekkora fellépő­csapattal (a Miskolci Szimfonikus Zenekar, illetve a Kodály Kórus összlétszáma mintegy 120 fő), és személyes szálakkal is kötődik hozzá, hiszen nemrég elhunyt édesapja kérése volt, hogy a szimfónia egyszer mindenképpen zendüljön fel a Kék Madáron. A fesztivál teljes bevételét tartósan vagy maradandóan sérült gyerekek családjai között, orvosi szakvélemények alapján osztják szét. A jelentős elővételi teljesítmény és a látogatottság alapján várhatóan összejött az erre az évre kitűzött minimum hárommillió forint, de végleges számokat csak néhány nap múlva közölnek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában