Galériával

2022.06.14. 19:55

Találkozót tartottak Fülöpjakabon a nyugdíjasklubok

A Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete nyolcadik alkalommal szervezte meg a Térségi Nyugdíjas Klubok Kulturális Találkozóját a hétvégén. A nagyszabású rendezvénynek ezúttal Fülöpjakab adott otthont. A világjárvány bezártsága után még nagyobb öröm volt a találkozás.

Vajda Piroska

Kétéves kihagyás után nagy örömmel találkoztak ismét a nyugdíjasklubok tagjai Fotó: Vajda Piroska

A Teleház udvarán felállított sátorban Bugac, Kiskunfélegyháza, Fülöpjakab, Jászszentlászló, Kunszállás és Városföld nyugdíjas klubjainak tagjai mutatták be vers-, tánc-, dalcsokor-, mese- és színházi jelenet témájú előadásaikat, melyek során mindenki láthatta, hogy a szépkorúak nemcsak tehetségesek, hanem a közösségi szellem is munkál bennük. 
Több héten át készültek a szombati találkozóra a térség nyugdíjasai, akik nagyon jó példát mutatnak nekünk összetartásból, barátságból, lendületből – fogalmazott az esemény megnyitóján Kovács Márta, a fülöpjakabi faluház vezetője, aki az úton előttünk járó bölcseknek, tanítóknak nevezte a találkozó részt­vevőit. 

Bodor Sándor, házigazda polgármester köszöntőjében azt hangsúlyozta, mennyire tiszteli a nyugdíjasokat. Ezzel kapcsolatban egy kedves történetet is megosztott. Elmesélte, hogy tíz évvel ezelőtt szintén Fülöpjakabon volt a nyugdíjas találkozó, ami egybeesett a házassági évfordulójukkal, és a feleségével hétvégi kirándulást szerveztek. Erről megfeledkezve azonban elfogadta a találkozó műsorvezetői feladataira való felkérést. Hogy mindkét kötelességének eleget tegyen, elutazott a feleségével, de másnap a találkozó idejére hazajött, a műsorvezetés után pedig rögtön vissza – mesélte a polgármester, aki örömét fejezte ki, hogy ismét Fülöpjakab adhat otthont az eseménynek. 

A találkozón részt vett Lezsák Sándor, Kiskunfélegyháza és térségének országgyűlési képviselője is, aki köszöntőjében hangsúlyozta: az arcokon látható mosolyok mögött egy egész életút van, nem is akármilyen életút. 

– Már a jövő sem a régi – szoktuk mondani. Rendkívül gyors változásokat élünk meg. Nagyon becsülöm azokat a régebb óta fiatalokat, akik megtanulták a számítógépet, mobiltelefont kezelni, mert nem kis mesterség ez. Igazán megtartani bennünket az ismeret, az akarat segít, ha nyitottak vagyunk és figyelünk a körülöttünk lévő világ történéseire – figyelmeztetett a honatya. 

Arról is beszélt, hogy 2,6 millió nyugdíjast érint az idén júliusban megvalósuló 3,9 százalékos nyugdíjkorrekció, a jövő esztendőben esedékes 13. havi nyugdíj pedig februárban fog majd megérkezni a nyugdíjas háztartásokba. 

Lezsák Sándor jelezte azt is, hogy a lakiteleki Népfőiskola 2022 őszén Nyugdíjasok Szabadegyeteme címmel új programot fog indítani azon érdeklődők számára, akik újabb tudásokkal szeretnék gazdagítani a már meglévő ismereteiket. 

A témakörök között lesz egészségügy, irodalom, politika és művészet. Köszöntője végén azt kívánta a nyugdíjasoknak, hogy az előforduló csalódások és betegségek ellenére mindenkiben maradjon meg az az élni akarás, amelyet a fülöpjakabi rendezvény is hűen bizonyít. 

A nyugdíjas csoportok műsorszámai után Leblanc Győző és Tóth Éva operett-előadásokkal lépett a színpadra, együtt énekelve a közönséggel. A Fülöpjakabon megrendezett kulturális találkozó ismét lehetőséget teremtett a Kiskunfélegyháza környezetében lévő nyugdíjas szervezetek találkozására, amelyre a koronavírus-járvány miatt az elmúlt esztendőkben kevesebb lehetőség volt. 

Az összejövetel résztvevői

Bugaci Nyugdíjas Klub, Fülöpjakab Őszidő Klub, Jászszentlászlói Nyugdíjas Klub, Kiskunfélegyházi Kossuthosok Klubja, Kiskunfélegyházi Kunplast Nyugdíjas Klub, Kiskunfélegyházi Pedagógus Nyugdíjas Klub, Kiskunfélegyházi Vöröskeresztes Nyugdíjas Klub, Kiskunfélegyházi Népdalkör, Kunszállási Arany Alkony Nyugdíjas Klub, Városföldi Nyugdíjas Klub. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában