Útinform

2022.06.19. 09:03

Itt számíthatnak közúti munkálatokra Bács-Kiskun megyében

Cikkünkben összegyűjtöttük, hol kell forgalomkorlátozásra számítani vasárnap Bács-Kiskun megyében.

Baon.hu

Fotó: Shutterstock.com/illusztráció

Az Útinform az alábbi közúti munkálatokkal kapcsolatban adott tájékoztatást vasárnapra vonatkozóan.

Gyorsforgalmi utak:

Az M5-ös autópályán
- az Örkényi pihenőhely közelében még pénteken kiégett egy kamion. A burkolat is megsérült, ezért az 53-as km-nél a leállósávot még zárva tartják. 
- Kecskemétnél napközben sövényvágó géplánc dolgozik. Budapest felé a 89-es és a 83-as km között a belső sávot szakaszosan lezárják, reggel fél 7-től délután fél 6-ig. 
- Kiskunfélegyháza térségében felújítják a burkolatot. Budapest felé a 104-es és 110-es km között a külső- és a leállósávot lezárták, a járműveket a belső sávba terelik.
A lezárás és a terelés érinti a Kiskunfélegyháza-észak csomópontot is, de az M5-ös autópályára a fel- és a lehajtás továbbra is biztosított. (Forrás: A-WAY Autópálya Zrt.)

Főutak:

Az 5-ös főúton, Kecskeméten, a Budai úton turbó körforgalom épül. A 83-as km-nél a többsávos szakaszon sávlezárás mellett dolgoznak.

Az 52-es főúton, Kecskemét határában felújítják az M5-ös autópálya és a fülöpházai elágazás közötti szakaszt. Az 5-ös és a 18-as km között helyenként félpályás lezárást vezettek be. A forgalmat jelzőlámpa szabályozza.

Az 54-es főúton,
- Kecskemét térségében, az 1-es és a 6-os km között burkolatjavítás miatt mindkét oldalon egy sávot lezártak.
- Jakabszállás és Bócsa között felújítják a burkolatot, illetve a padkát és az árkot teszik rendbe. A 18-as és a 36-os km között helyenként a fél útpályát lezárták. 
- Soltvadkert belterületén építési munka miatt félpályás lezárást vezettek be a 44-es km-nél. 
- a Sükösd és a hajósi elágazás közötti szakaszon kábeleket fektetnek le. A munkaterületnél útszűkületen kell áthajtani.

Az 55-ös főúton, Baján felújítják a Szegedi úton lévő vasúti átjárót, ezért azt vasárnap déltől várhatóan július elejéig lezárják. Kerülni a Keleti krt. - Kaszás utca - Dózsa György út  útvonalon lehet.

A 441-es főúton, Nagykőrös belterületén felújítják az útburkolatot. A 18-as km-nél, egy közel 300 méteres szakaszon, útszűkületen kell áthajtani.

Az 511-es főúton, Baja elkerülő szakaszán, a Keleti körúton csomópontot építenek. A 3-as km-nél irányonként csak egy-egy sáv autózható. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában