Galériával

2022.06.15. 19:55

Harmadik alkalommal tartottak ökopiacot a félegyházi könyvtár udvarán

A Zöld könyvtári díjjal kitüntetett Petőfi Sándor ­Városi Könyvtár munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre, az ökoszemlélet népszerűsítésére. Ezeket a feladatokat az intézmény öko­munkacsoportja végzi. Tagjai hiánypótló jelleggel szervezték meg szombaton, immár harmadik alkalommal az ökopiacot a könyvtár ­virágos udvarán.

Vajda Piroska

Nagy sikere volt Nagy Ildikó kovászos kenyereinek is az ökopiacon. Fotó: Vajda Piroska

Az ökopiacon azoknak az árusoknak biztosítanak helyet, akik az intézmény ökoszemléletével megegyező elveket tartják szem előtt – tudtuk meg Abonyi Szilviától, a könyvtár igazgatójától. Elmondta, kezdeményezésük egyre népszerűbb, hiszen folyamatosan nő az árusok és a vásárlók száma is, ami azt bizonyítja, hogy az emberek igénylik a vegyszer- és tartósítószermentes élelmiszereket, tisztítószereket, újrahasznosított kézműves termékeket. A könyvtár ökopiacán pedig egy helyen megtalálhatták mindezeket – hangsúlyozta az igazgatónő. 

Különleges lekvárokat, gyógyteákat, szörpöket és csatnikat is kínáltak. Fotó: Vajda Piroska

A Zöld város projekt elindulásával párhuzamosan a félegyházi könyvtár is előtérbe helyezte a környezettudatos szemlélet népszerűsítését. Ezt jól tükrözi mind a külső, mind a belső környezet gondos, tudatos alakítása, a rendezvények és programok szervezése is. Így például környezettudatos, szemléletformáló előadás-sorozatot indítottak, hogy ráirányítsák a figyelmet a zöld témákra. De a környezettudatos gondolkodásra való nevelés fontos láncszeme az Öko-sarok is, ahol a téma aktuális szakirodalmát találhatják meg az olvasók. Itt helyezték el a természetvédelem, környezetvédelem, környezettudatosság, fenntartható fejlődés, ökológia, klímaváltozás, zöldtársadalom, újrahasznosítás, hulladékgazdálkodás, biokertészet irodalmát. 
A használt elemek után most a használaton kívüli mobiltelefonokat is gyűjtik a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. Az intézmény ugyanis csatlakozott a Jane Goodall Intézet által szervezett Passzold vissza, Tesó! című kampányhoz. Ugyanakkor a Zöld könyvtár programjai között minden évben megnyitják a Palánta Pontot is, ahová bárki beviheti feleslegessé vált palántáit, és azokból szintén bárki bátran vihet haza – sorolta Abonyi Szilvia, aki azt is hozzátette, hogy a nyáron környezetvédelmi tábort is indítanak a gyerekeknek. 

Cukkinilekvár és kökénycsatni

Marsa Istvánné Aranka Tiszaalpárról érkezett az ökopiacra, ahol különleges lekvárokat, gyógyteákat, szörpöket és csatnikat árult. Pultján találhattak az érdeklődők szárított rózsaszirmot, pitypangzselét, cukkinilekvárt, bodzás potyókaszilvalekvárt, őszi finomság névre keresztelt zöldparadicsomot vaníliával, rózsasziromból készült szörpöt és zselét, bodzavirágdzsemet, pitypangtinktúrát, kökénycsatnit és még nagyon sok finomságot. Érdeklődésünkre elmondta, férje betegsége okán kezdet gyógynövényekkel foglalkozni. Férje halála után pedig a kertészkedéssel próbálta enyhíteni a magány szomorúságát. Kertjében szinte mindent megtermel, a termést pedig feldolgozza, befőzi, szárítja. Szeret kísérletezni is, így már az első évben készített cukkinilekvárjával díjat is nyert Tiszaalpáron. Ez a siker tovább ösztönözte, azóta is újabb és újabb finomságokkal lepi meg vásárlóit. A könyvtár ökopiacán nagy sikere volt még Nagy Ildikó kovászos kenyereinek, Nagy Orsolya újrahasznosított ékszereinek, Tóth Ibolya környezetbarát tisztítószereinek, Judit mama varrományainak, Csintalan Mónika horgolt termékeinek, Vizi Jánosné bábjainak és fajátékainak, valamint Magyari-Benkó Gabriella kézműves gyertyáinak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában