Galériával

2022.06.22. 20:23

Bajzákné Magdolna műveiből nyílt kiállítás Kiskunfélegyházán

Zsúfolásig telt érdeklődőkkel, barátokkal, rokonokkal a Petőfi Sándor Városi Könyvtár rendezvényterme, ahol Bajzák Lajosné Szabó Magdolnának, a Holló László Képzőművész Kör tagjának alkotásaiból nyílt gyűjteményes kiállítás a napokban.

Vajda Piroska

Számtalan régi barát vett részt a kiállítás megnyitóján.

Fotós: Vajda Piroska

Számtalan régi barát vett részt a kiállítás megnyitóján.

Fotós: Vajda Piroska

A július 22-ig látható tárlatot Rátkai Zsuzsa, a Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek Egyesületének elnöke nyitotta meg. Közreműködött az Ében Klarinétegyüttes.

 – Képzőművészet, zene, irodalom a könyvtárban. Ez a három művészeti ág, ami most körülvesz minket, és ami nélkül szegényebb lenne a világ. Keresem a három terület közötti kapcsolatot, ami teljesen érhető, szavakban megfogalmazni mégis nehéz. De azt tudom, hogy mit keresünk igazából a művészetekben. Az egyik legfontosabb, hogy ne legyen hamis. Míg a zenében meghalljuk, ha valami hamisan szól, a képekkel már nehezebb. Kell ahhoz egy kis jártasság. Bajzákné Magdi alkotói hangja tisztán szól. Ez a kiállítás szépen tagolja a hosszú életpálya fejezeteit. Tisztán mutatja a különböző technikák és jellegzetes anyaghasználat sajátosságait – fogalmazott a megnyitón Rátkai Zsuzsa. Majd így folytatta: ha végignézünk minden egyes kiállított képet, valóban egy életutat látunk. Az itt látható képek közül a legrégebbi a kirakatrendező iskolában készült. Ez volt a választott pálya, amiben Magdi nyugdíjba vonulásáig dolgozott. 61 éve, az alakuló időktől tagja a Holló László Képzőművész Körnek. A képzőművészettel való kapcsolatát a Holló Körben élte meg. 

Hat évtizedes alkotói pályát mutat be ez a kiállítás. A kiállító életét végigkísérve, annak minden fejezetébe kapunk betekintést. Benne van az ifjúság, az indulás, a középiskolai osztálytársak, a pályaválasztás, a tanulmányok, a család, a barátok, az alkotótársak, akikkel még a mai napig is van közös mondanivalójuk – összegezte Rátkai Zsuzsa.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában