2022.06.22. 19:55
Az ivartalanított kutyák sokkal egészségesebbek a társaiknál
Nagy felelősség az állattartás, hiszen azzal, hogy gazdivá váltunk, egy vagy több életért lettünk felelősek. A felelősség része az ivartalanítás is, ami sok szenvedéstől kímélheti meg a kutyákat, és számos problémától, valamint jelentős anyagi tehertételtől a gazdákat.
Tüzelő kutya előtt nincs kerítés – vallja Szabó Attila, az Argos Állatvédelmi Egyesület vezetője Fotó: Horváth Péter
Tüzelő kutya előtt nincs kerítés – vallja Szabó Attila, az Argos Állatvédelmi Egyesület vezetője. Sokan mondják azt, hogy ugyan tüzel a kutyájuk, de kerítésen belül van. Azonban előfordulhat, hogy ez nem sokáig lesz így, mert a tüzelés idején megnő a szökés esélye. Akár úgy, hogy a kerítés alá ás, vagy átmássza akár a kétméteres kerítést is. A tüzelés alatt még azok a kutyák is elszökhetnek, melyek addig nem voltak hajlamosak rá, és azután jó eséllyel megesett állapotban térnek vissza a házhoz, ha egyáltalán visszajönnek. És ekkor már kész a baj, négy-hat kölyköt is jelenthet egy nem kívánt vemhesség, és mivel egy szuka évente kétszer tüzel, gyorsan megszaporodik a nem vágyott alom.
A szakember szerint nagyon sok kiskutyát gyűjtenek be közterületről a menhelyek, ami csak súlyosbítja az egyébként is meglévő helyhiányt a telepeken, hiszen sokkal gyorsabb ütemben szaporodnak a gazdátlan állatok, mint amennyi potenciális kutyatartó van az országban.
– A nem kívánt kiskutyák emellett jelentős anyagi és adminisztrációs jellegű terhet rónak a gazdákra, akiket a törvény kötelez a megfelelő bánásmódra. A kutyatulajdonosoknak a számos egyéb kötelezettség mellett gondoskodniuk kell a kiskutyák oltásáról, és el kell látni őket az azonosításra szolgáló csippel. Ez utóbbiról négy hónapos korig kell intézkedni, különben a jegyző bírságot szabhat ki. Ezek önmagukban tízezres tételt jelentenek kutyánként – világított rá Szabó Attila, hozzátéve, hogy a szaporulat ellátása is igen komoly tétel lehet, és egyáltalán nem biztos, hogy el tudja ajándékozni a gazda a kiskutyákat.
– Ezzel szemben az ivartalanítás egyszeri költség, ami a kutya súlyától és ivarától függően 10 és 40 ezer forint közötti kiadást jelenthet, de sok település hirdet ingyenes ivartalanítási akciót. Így kutyánk egész élete alatt nyugodtak lehetünk, hogy nem szökik el a párzási időszakban, és nem történik nem kívánt vemhesség.
Mindemellett az állat egészségére is pozitív hatást gyakorol az ivartalanítás. Hosszabb élettartamra számíthatunk, és megelőzhetjük a méhgyulladást, valamint az emlődaganatot, melyek életveszélyes betegségek.
Általában mondhatjuk, hogy a szuka kutyák mindegyike műtőasztalra kerül előbb-utóbb. Csak nem mindegy, hogy betegség vagy az azt megelőző ivartalanítás miatt – hangsúlyozta Szabó Attila, aki szerint nemcsak a szukák, hanem a kan kutyák számára is előnyös az ivartalanítás, mert a domináns kanok sokkal kezelhetőbbek lesznek ivartalanítás után. A szakember hangsúlyozta, hogy a gazdi tartozik annyival a kutyának, hogy így védi kedvence egészségét.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a nem kívánt kiskutyáktól nem akárhogy lehet megszabadulni.
– A gazdák gyakran elkövetik azt a hibát – nem tudják, mit tegyenek a kutyákkal –, hogy úgy igyekeznek megszabadulni tőlük, hogy kiviszik őket az erdőbe, vagy a menhely előtt hagyják. Fontos tudni, hogy ez állatelhagyásnak minősül, ami bűncselekmény, és két évig terjedő szabadságvesztéssel járhat. Súlyosabb eset az állatkínzás, ami maradandó egészségkárosodással vagy pusztulással jár. Ilyen például, amikor zsákba teszik a kölyköket és kukába dobják őket, hogy ott pusztuljanak el. Ezt három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a törvény – mutatott rá Szabó Attila.
Gyakori kérdés, hogy milyen idősen ivartalanítsuk a kutyát. A szakember szerint megoszlanak a vélemények, általában azonban az első tüzelés előtt vagy után javasolt, de később is nagyon ajánlott.
– Kutyaiskolát is üzemeltetünk, és azt látjuk, hogy a gazdik jelentős része már ivartalanul hozza a kutyáját, tehát haladás látható a hajlandóság tekintetében az elmúlt évekhez képest – mondta Szabó Attila.