Galériával/Videóval

2022.06.29. 19:55

A megalázott kulákok előtt hajtottak fejet a kecskeméti emléknapon

A kuláküldözés áldozatainak emléknapja alkalmából tartottak megemlékezést a KDNP városi és megyei szervezete szervezésében szerdán Kecskeméten, a Lestár téri Üldözöttek Emlékművénél.

Horváth Péter

Dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke mondott emlékezőbeszédet

Fotó: Bús Csaba

Az Országgyűlés 2012. március 26-án a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjának nyilvánította június 29-ét, ami a hagyomány szerint a betakarítás kezdete, a parasztság ünnepe. A Parlament határozatában elítélte a kommunista diktatúra idején a magyar középparasztsággal szemben tanúsított kegyetlen üldöztetést és megkülönböztetést. 

Kecskemét önkormányzata 2012-ben emlékművet állíttatott a kuláküldözés áldozatainak emlékére a Lestár téren, azóta minden évben ott tartanak megemlékezést.

A szerdai megemlékezésen Varga László nyugalmazott reformátuspüspök-helyettes köszöntötte a jelenlévőket.

– Hetvennégy évvel ezelőtt a hírös város óriási gyalázatot vett magára akaratán kívül. 1948. augusztus 20-án Kecskemét volt az a kiválasztott hely, ahol Rákosi Mátyás meghirdette a kuláküldözést. Azok, aki ezt átélték, már nem élnek, de élnek még gyermekeik, unokáik, és élünk, akik hordozzák az emlékét szenvedésüknek. A gyalázat lemosásának első lépése az emlékmű állítása volt – fogalmazott Varga László.

Emlékezőbeszédet mondott dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke.

– Hazánk újabb kori történelmét számos súlyos tragédia terheli, melyeknek hatásait még ma sem volt képes kiheverni a hazai társadalom. A második világháborút követő időszak, a kommunista hatalomátvétel milliókat fosztott meg az emberhez méltó élet lehetőségétől. 

Rákosi Kecskeméten elmondott beszéde a kulákellenes politikai kampány megindításának és a vidéki magyar társadalom szétrombolásának kezdetét jelentette 

– fogalmazott Latorcai János, hozzátéve, hogy akkor Rákosi kifejtette: a kulákságnak nevezett nagybirtokos paraszti réteg az igazi veszély az új kisbirtokos parasztságra. Ez pedig csak a nyitányát jelentette annak a szovjet mintára megindított pokoli kampánynak és üldöztetéssorozatnak, melynek végcélja a kulákság teljes felszámolása volt.

– Ennek megfelelően olyan jogszabályokat léptettek életbe, melyek teljesíthetetlen terhet róttak a magyar parasztságra, valamint az ehhez párosult verések, megaláztatások súlya alatt összeroppant e réteg, és felajánlotta földjét az újonnan létrejött szövetkezetek számára. Sokan nem bírták elviselni a zaklatásokat és öngyilkosságot követtek el, a kulákok megbélyegzése mindennapos volt – emlékeztetett az alelnök, hozzátéve, hogy a kulák megnevezés idővel elvált gazdasági tartalmától és a politikai üldöztetés, megbélyegzés, kirekesztés eszközévé vált. Az 1952-es kuláklista szerint már az is kuláknak számított, akinek semmi vagyona nem volt, de szerepelt a listán.

– A kulákság elleni fellépés célja látszólag a földek és a termelőeszközök államosítása, valamint a szövetkezeti rendszer kialakítása volt, de a vad düh arra enged következtetni, hogy céljaik ennél sokkal szélesebb körűek voltak. Az arisztokrácia, a klérus és a kulákság felszámolására tett szörnyűséges társadalmi kísérlet célja a föld és a hagyományok tiszteletére épülő faluközösségi létforma megszüntetése, felbomlasztása volt, ami megkérdőjelezhetetlen érték volt a magyar parasztság számára, mely útjában állt a kommunizmusnak – mutatott rá az alelnök, hozzátéve, hogy a hagyományainkhoz, hitünkhöz való ragaszkodás ma ismét egy torz ideológia, a globalizmus eszméjének útjában áll. Hangsúlyozta, hogy a megemlékezés célja a főhajtás a megalázottak előtt.

Dr. Mák Kornél, a KDNP városi és megyei szervezetének elnöke mondott záróbeszédet. 

Mircea Eliade vallástörténészt idézve elmondta, hogy ahol jelen van a profán, ott megjelenik a szent is, mint ahogyan a helyszín is szimbolizálja: a Lestár téri volt ÁVH-épületben verték és ölték meg a gazdákat, amit most átszentel a mellette lévő Barátok temploma, az emlékmű és az évenkénti koszorúzás.

– Szimbolikus ez a tér, szimbolikus, de igaz főhajtásunk, és őrizzük azoknak a keresztény, keresztyén, sokat szenvedett, kuláklistára tett emberek emlékét, akik lelke, szentsége mégis él a profán után – mondta az elnök.

A beszédeket követően többek között Latorcai János, dr. Salacz László országgyűlési képviselő, Kecskemét önkormányzata, a KDNP kecskeméti és kunszállási szervezete és a Polgári Válasz Kecskeméti Alapszervezete elhelyezte az emlékműnél az emlékezés koszorúit és virágait.

Cikkünkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában