Beruházás

2022.05.12. 16:35

Városnéző kisvonat üzemel majd Kalocsán

A képviselő-testület kormánypárti tagjaival végül sikerült elfogadtatni a kisvonat megvásárlására vonatkozó előterjesztést.

Gábor János

Fotó:Gábor János

Nagyon akarhatta az önkormányzat azt a gumikerekes városnéző kisvonatot, amelynek megvásárlása egyszer már lekerült a napirendről, és a rá szánt 33,5 millió forintos keretösszeg is komoly vitákat generált, mígnem az újbóli előterjesztését csak sikerült elfogadtatni a testület kormánypárti csoportjával. 

A kifogást emelő képviselők álláspontja egyébként nem változott: hiába szép az ötlet, ha gazdasági nehézségek és egy várható inflációs hullám ellenére, vagy éppen a szerintük lényegesebb beruházások helyett szerzik be. 

Király Róbert az üzleti tervet hiányolta: enélkül szerinte nem lehet tudni, hogy a kisvonat egyáltalán hoz-e valamekkora bevételt, vagy csak a kiadási oldalt növeli. Filvig Géza polgármester jelezte: a Kalocsai Innovációs és Kulturális Központ (KIKK) mint tervezett üzemeltető készített erről egy hatástanulmányt, és azt találta, hogy a jármű piaci alapon fenntartható lesz, míg a megvásárlását bizonyos támogatási összegek átcsoportosításával ugyancsak meg lehet oldani. 

Szabó Balázs aggályosnak nevezte, hogy bár a KIKK ezek szerint ismeri a fenntartási költségeket, erről senki sem tájékoztatta a képviselőket, holott a vásárlásról nekik kell döntést hozni. Csak bemondásra nem támogatható egy ekkora kiadás – fűzte hozzá, majd a városvezetés szemére vetette, hogy a saját büdzséből végrehajtott luxuskiadásokat a kívánságlisták végére szokás helyezni, nem pedig a szükségletek elé. Ez szerinte meg is valósult azzal, hogy az eszközt az általános tartalékból tervezik kifizetni, pedig onnan még szükséges beruházásokra sem szokott jutni ekkora összeg. 

Vincze András hangsúlyozta: nincs aktualitása a beszerzésnek. Erre az önkormányzat nemrég kiadott klímavédelmi akciótervéből hozott példát, hiszen a dokumentumból kiderült, hogy Kalocsa az erdővel leggyérebben borított település a megyében, ráadásul komolyan ki van téve a klímaváltozás hatásainak. 

Simon Zoltán alpolgármester azzal igyekezett megvédeni a tervet, hogy az önkormányzatnak nemcsak a kötelező feladatellátás a dolga, hanem a lakossági igények kiszolgálása is. Úgy tudja, hogy iskolák és nyugdíjas­szervezetek kedvező visszajelzést adtak róla, és örömmel fogják birtokba venni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában