Újabb sikereket ért el a bajai fotográfus

Az idei évben a Csak tiszta forrásból című országos fotópályázat kiállítási anyagába bekerült F. Horváth Ildikó három fotója, ezek közül az egyik alkotás második helyezést ért el. A pályázatra fekete-­fehér képeket küldhettek a fotósok, azon kívül csak olyan felvételekkel lehetett részt venni, amelyek más pályázaton nem szerepeltek. 

A közelmúltban egy másik országos fotópályázaton is bejutott a kiállítási anyagba az alkotó három fotója, melyek jelenleg is láthatók Budapesten, a Pestújhelyi Közösségi Házban. 

A Duna Fotóklub Egyesületben mint alapító tag vett részt, az egyesület a korábbi Duna Fotóklub régi hagyományainak továbbvitelét tűzte ki célul. 

Öt éven keresztül vezetőségi tagja is volt ennek a szervezetnek a fotográfus, és jelenleg is aktív tagként tevékenykedik benne. Kedvelt témája az emberábrázolás, ezen belül a portréfotózás, a modellfotózás, másik kedvence pedig a természetfotózás. 

– Kitekintés szerint szoktam streetfotókat, épületfotókat vagy absztrakt, elvont fotókat is készíteni. Mondhatom azt, hogy azzal foglalkozom, amit szeretek, és az ember minél többet szeretne az idejéből azzal tölteni, amit szeret. Nemcsak a konkrét fotózást értem ez alatt, hanem az utómunkát, a válogatást, a képszerkesztést, a pályázatokra a kollekció összeállítását. Mivel klubtag is vagyok, ott is vannak tematikus pályázatok, olyan előadások, amikre előadóként vagy témavezetőként készülnöm kell. Ez így együtt elég sok, de nyugdíjasként fut rá időm, örülök annak, hogy a szenvedélyemnek élhetek – mondta a fotográfus. 

F. Horváth Ildikó már a hetvenes években megkedvelte a fotózást, szerinte akkor volt az analóg fényképezés virágkora. 

Nagyon sok fotóklub alakult, több szakmai újság is megjelent. Tinédzserként kis géppel és nagy reményekkel kezdett kattintgatni, de aztán hosszabb időre a munka, a család került előtérbe, sokáig gépe sem volt. 

– Aztán azt vettem észre, hogy „fejben fotózok”. Ránézek valamire és katt, megvan a kép. Akkor kezdtem újra, egyre jobban vágyódni egy fényképezőgép után. Amikor a digitális fotózás elindult, egy nagyon egyszerű kompakt géppel kezdtem fotózni, ez teljesen elvarázsolt. Azóta az évek során többször váltottam egyre komolyabb fényképezőgépre. 

Úgy gondolom, bármennyire is törekedni kell arra, hogy a gépben már jól szerkesszük meg a képet, nagyon sok mindent utólag kell a képen finomítani. 

Azt vallom, hogy az utómunka fontos, sokat adhat a nyers képhez, de vigyázni kell arra is, hogy ne essünk túlzásba, mert az rossz irányba is elviheti a dolgokat. 2006 körül, amikor elkezdtem komolyabban fotózni, bekapcsolódtam egy online fotós közösségbe, ahol nagyon sok neves fotós is tag volt. Nekem ez volt az iskola. Autodidakta módon tanultam a fotózást abban az online közösségben, ahol nemcsak megmutattuk egymásnak a képeket, hanem elvárás volt, hogy véleményezzük mások felvételeit. Olyan volt, mint amikor ringbe száll az ember, és akkor jön rá, hogy ott adni is kell, meg kapni is lehet pofonokat, és talpon kell maradni – tette hozzá F. Horváth Ildikó. 

Nem lehet abbahagyni a tanulást, véli a fotográfus, és mindig kell a jó példa, az általa nagyra tartott fotósok munkáiból is sokat lehet tanulni, inspirálódni. Ugyanakkor szerinte fontos a közönség visszajelzése is. 

– Fontos, hogy akik megnézik a képeimet, elmondják a véleményüket, esetleg kinyilvánítsák észrevételeiket, még akkor is, ha az negatív. Nagyon szívesen fogadom a visszajelzéseket. Aki megsértődik, az a saját fejlődésének útját rekeszti el. Sajnos nagyon sok fotóst letör az, ha kevés pozitív visszajelzést kap vagy mások sikerei elveszik az önbizalmukat. Én azt vallom, és másoknak is ezt tudom mondani, hogy ne hasonlítsák magukat másokhoz. Mindig csak a tegnapi önmagukhoz képest akarjanak jobbak lenni, legyen igény bennük a tanulásra, fejlődésre, legyenek hajlandók ezért áldozatot hozni, erőfeszítéseket tenni – mondta az alkotó. 

– Fontos számomra a fotózás iránti alázat, a fotóalanyaimmal szembeni tisztelet és empátia. Ami nekem leginkább örömöt ad a portréfotózásban, hogy úgy érzem, a modelljeimnek is adok valami pluszt, talán önbizalmat. Olyat, amitől szépnek látják magukat és nem csak külsőleg. Akkor vagyok elégedett, ha úgy érzem, hogy a portréalanyomnak is és nekem is ott van a lelkünk az elkészült képben, és ez utat talál a néző lelkéhez is. Minden alkalommal erre törekszem. A visszajelzések alapján úgy érzem, hogy ez talán sikerül – mondta hírportálunknak F. Horváth Ildikó.