Új uszodát építenének

2022.05.06. 06:50

Több millió forintba kerül a kalocsai uszoda régóta várt felújítása

Egyelőre semmi konkrétumot nem tudni az új fürdő évekkel ezelőtt beharangozott terveiről, közben a város már a jelenlegire sem költene többet az okvetlenül szükségesnél. A fenntartó cég ugyanakkor elismerte: sok sebből vérzik a létesítmény, és csak a termálrészleg helyreállítása milliókba fog kerülni.

Gábor János

Az uszoda üzemel, míg a termálrészleg csak a nyáron lesz újra elérhető. Fotó: Gábor János

Bár az önkormányzat csak a folyamatos és biztonságos üzemeltetéshez kellő minimumot fordítaná a Városi Gyógyfürdő és Uszodára, az alapvető javítások is sokba kerülnek – derült ki a működtetésért felelős Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft. vezetőjének nyilvános beszámolójából. Dr. Jéri Tamás a képviselő-testület legutóbbi ülésén világossá tette:

a termálmedencék életveszélyessé vált tetejének helyreállítása tízmilliós nagyságrendű költséget jelent, és ez csak a jéghegy csúcsa, mivel a karbantartás sokéves hiánya az épületegyüttes egészén, így a gépeken is nyomot hagyott. 

Jéri Tamás felidézte: amikor néhány éve elfogadta az önkormányzati cég igazgatói székét, a városvezetés arról tájékoztatta, hogy tervben van egy új fürdő építése, viszont a megvalósításig mindent meg kell tenni a jelenlegi létesítmény üzemben tartásáért. A termálrészleg esetében ezt nem sikerült elérni (az épületszárnyat tavaly februárban lezárták), és mára kiderült az is, hogy a teteje miért vált életveszélyessé. A vagyonhasznosító kft. által felkért igazságügyi szakértő konstrukciós hibákra és a karbantartás többéves elmaradására vezette vissza a szerkezet romlását. 

A jelenség nem egyedi, és nemcsak a termálfürdőre vonatkozik, hanem a gépészeti berendezésekre is. Az eszközök nem elég, hogy eredeti élettartamuk többszörösét szolgálták ki, és régen megértek a cserére vagy a felújításra, még a szükséges javítások, karbantartások sem lettek rajtuk elvégezve. Eklatáns példa erre az úszómedence vízforgatója, amelyhez 2010 óta nemrég tudtak újra hozzányúlni, de van több olyan tartály- és melegvíz-szivattyú is, amit hosszú idő után a közelmúltban sikerült felújítani vagy cserélni – sorolta az igazgató, hozzátéve: a központi kazán és a szaunarészleg vezérlőjét, illetve a klórozóberendezést szintén kiváltották vagy rendbe hozták, sőt, új fali hajszárítók is kellettek, mert a korábbiak balesetveszélyesek voltak. 

Jéri Tamás ezúttal a gyógyvizes medencék feletti tető lebontásához kért és kapott tulajdonosi hozzájárulást a testülettől. Dr. Vincze András képviselő kérdésére kifejtette: 

a szerkezet olyannyira rossz állapotba került, hogy abból gyakorlatilag semmi sem hasznosítható, és a fél évvel ezelőtti árajánlatuk szerint legkevesebb 10,5 millió forintot fog felemészteni egy olyan fedés kialakítása, amivel legalább újra megnyitható. Ez várhatóan június 30-ig fog megtörténni. 

Király Róbert városatya felvetésére elárulta: a termálfürdő ekkora ráfordítás mellett sem lesz alkalmas arra, hogy egész évben üzemeljen, így a jövőben csak május 1-je és szeptember 30-a között fogják nyitva tartani. 

Filvig Géza polgármester a téma zárásaként megjegyezte: az 1987-ben épült létesítmény helyett mindenképpen egy új uszodát szeretnének felhúzni, és ennek előkészítése már zajlik. Megerősítette továbbá, hogy az új fürdő elkészültéig valóban csak a szükséges ráfordítások melletti üzemeltetést várja el a vagyon­hasznosítótól.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában