Galériával

2022.05.26. 17:27

Születésének évfordulóján emlékeztek II. János Pál pápára Kecskeméten

Szent II. János Pál pápa születésének 102. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget áldozócsütörtökön a Wojtyla-ház, ahová dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek is ellátogatott. Prof. dr. Sztachó-Pekáry István alpolgármester köszöntőjében II. János Pálról, mint a magyarokat szerető, támogató és a rendszerváltás elindításában is szerepet játszó szentről emlékezett meg.

Horváth Péter

II. János Pál pápára emlékeztek. Fotó: Bús Csaba

Bábel Balázs érsek beszédében felelevenítette, hogy több alkalommal találkozott az egykori egyházfővel, akit szellemi-lelki atyjának is tekintett. Mindig követte működését, olvasta írásait. – Mi volt Szent II. János Pál életében, ami mindig időszerű? Rendíthetetlen hite volt. Nem tűrte meg a mostanában divatos relativizmust. Örökké a hit és az erkölcs két pillérén tartotta az egyházat – hangsúlyozta a megyés püspök, hozzátéve: II. János Pál számára a második vatikáni zsinat – ami szerinte az egyház Szentlélek szemináriuma volt – adta a teológiai útmutatást. –Humanizmus és nyitottság volt benne. Felkereste más vallások képviselőit, amely országba csak tudott, elment és akihez szólni tudott, szólt. Soha nem volt megalkuvó. Ha kemény szavakat is használt, szerették, mert mindenki látta, hogy amit mond, ő azt éli is – mondta Bábel Balázs.

Dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő elmondta, hogy II. János Pál a 20. század szinte összes sorsfordító eseményét megérhette. Először a nácik üldözését, majd a kommunizmus uralmát, amit Lengyelország sajátos módon élt át, miután a náci Németország és a Szovjetunió két oldalról megtámadta. – A Vatikánnak nincs erős hadserege, mégis a 20. század történetében jelentős szerepet játszott, amiben fontos részt vállalt II. János Pál pápa az ő erkölcsi nagyságával, bölcsességével, s Ronald Reagan és Gorbacsov mellett a legtöbbet tette azért, hogy a szovjet rendszer megszűnjön – fogalmazott a képviselő. Műve továbbéléséről is szólt. –  Az ő példája is ösztönözte Farkas P. Józsefet és közösségét, hogy létrehozzák ezt a csodát, a Wojtyla-házat – mondta Szeberényi Gyula Tamás, megköszönve a központ munkáját. A beszédeket követően az ebéd létrejöttét támogató, közelmúltban elhunyt dr. Svébis Mihályért, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatójáért mondott imát Bábel Balázs.

A közös ima után Csík János és a Mezzo zenekar adott tavaszi koncertet, majd szeretetebéd következett, ami Szabó István, a Kunbaracsi Polgárőr Egyesület elnöke készített gulyáságyúban. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában