Kitüntetés

2022.05.12. 20:40

Rangos elismerést kapott Gergely Imréné, fülöpszállási védőnő

Második alkalommal adták át a Steller Mária védőnői díjakat. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Nemzeti Népegészségügyi Központ által alapított elismerést húsz kiemelkedő szakmai munkát végző védőnő vehette át csütörtökön Budapesten – írja az MTI.

baon.hu

Gergely Imréné (középen), miután átvette a Steller Mária védőnői díjat Skrabski Fruzsinától (jobbra) és Vigh Józseftől (balra) Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Beneda Attila, a Miniszterelnökség családpolitikáért felelős helyettes államtitkára azt hangoztatta, hogy a védőnői hálózat szerves részét képezi a társadalomnak, amely nélkül nem is boldogulnának a családok, ezért a védőnők a „magyar nemzet ékességei”.

Kitért arra is, hogy amikor 107 éve megalakult az Országos Stefánia Szövetség az anyák és csecsemők védelmére, Magyarország a legrosszabb helyen állt a csecsemőhalandóság terén Európában, mostanra viszont már az Európai Unió átlagánál is jobbak ezek a mutatók.

Müller Cecília országos tiszti főorvos kiemelte, az elmúlt két év nem volt könnyű, de a védőnők bizonyították rugalmasságukat, emberségüket, magasfokú tudásukat és szeretetüket a családok felé.

Réthelyi Miklós volt miniszter, zsűrielnök a védőnőket "az ökológia, az együttélés felkészített, tanult nagyköveteként" mutatta be, akik kiválóan érzékelik, hogy ebben az együttélésben minden résztvevő napról napra változik.

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány elnöke arról beszélt, mekkora segítséget jelent a kisbabával otthon lévő családoknak a védőnő, aki segít, megmutatja, mit hogyan kell csinálni, ezáltal pedig különleges kapcsolat alakul ki a család és az állam között.

Elmondta azt is, hogy a mozgalom által készített, családokat segítő füzeteket – Apa füzet, Nagyszülő füzet, Testvér füzet – is a védőnők osztják ki országszerte.

A 2020-ban alapított Steller Mária védőnői díj célja a területi védőnők kiemelkedő szakmai munkájának és elhivatottságának elismerése, különösen a három év alatti gyermeket nevelő családok támogatásában, valamint a társadalom figyelmének felhívása a védőnők áldozatos munkájára.

Bács-Kiskun megyéből Gergely Imréné, fülöpszállási védőnő vehette át a rangos elismerést.

A díjat minden évben megyénként egy, valamint egy budapesti védőnő kaphatja, valamint az idén kiosztottak egy különdíjat is egy utcán összeesett embert újraélesztő védőnőnek. A díj oklevélből és plakettből áll, amely Bessenyei Odette szobrászművész alkotása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában