Kecskemét/Galériával

2022.05.13. 17:20

Ötven új mestert avattak a Bács-Kiskun megyei kamarában

Átvették mesterlevelüket az elhivatott szakemberek péntek délelőtt Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában.

Barta Zsolt

A mesterek továbbadják tudásukat a következő generációknak Fotó: Barta Zsolt

Mint ismert, a megyei kamarák joga mesterképzéseket indítani az országban. A szakemberek miután jelentkeznek, 180 óra előadáson, gyakorlaton vesznek részt. A hivatásuk legújabb eredményeit sajátítják el, amelyek mellett vállalkozás-ismereteket, pedagógiát és egyéb, a szakmájuk magasabb szintű műveléséhez szükséges információkkal gazdagodnak. 

Nem csak azt vállalják, hogy a megbízók igényeit magas szinten teljesítik, hanem azt is, hogy továbbadják tudásukat a következő generációnak. 

Azaz mintegy gyakorlati tanárként foglalkoznak a szakmát tanuló diákokkal. Bács-Kiskunban az 50 új mester között, 5 autóelektronikai műszerész, 12 autószerelő, 8 festő, díszítő, mázoló és tapétázó volt, 16 gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő, 3 kézápoló, illetve körömkozmetikus, valamint 6 kozmetikus kapott mesterlevelet. 

A rendezvényt Ördög Dóra, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési igazgatója nyitotta meg, aki a minőségi tudás fontosságát hangsúlyozta. Kiemelte: A mestervizsga célja, hogy a szakemberek számára biztosítsa a szakmai fejlődés és az egzisztenciális életpályamodell, karrier kialakításának lehetőségét, valamint a tanulóképzéshez és vállalkozásvezetéshez szükséges ismeretek elsajátítását. 

Gaál József a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke vette át tőle a szót, aki kiemelte: ha valakire azt mondják, hogy a szakmája mestere, akkor nyugodtan hozzá fordulhatunk. Jó szolgáltatást kapunk. A mestereknek tovább kell vinniük a mesterségek fogásait, de úgy, hogy azokat át kell adniuk a következő generációknak. 

Zárszót Tasi László, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari alelnöke mondott, majd átadták a mesterleveleket, a mesterek pedig esküt tettek arra, hogy a legmagasabb szakmai színvonalon szolgálják ki a hozzájuk forduló lakosságot. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában