Osztálytalálkozó

2022.05.19. 20:36

Öregdiákok nosztalgiáztak Kecskeméten hatvan év után

A Katona József Gimnáziumban 1962-ben végzett öregdiákok a napokban ünnepelték meg érettségijük 60. évfordulóját. Az egykori 33 fős osztályból 13-an élnek még, közülük 11-en vettek részt a jubileumi találkozón.

Sebestyén Hajnalka

Az egykori 33 fős osztályból 13-an élnek még, közülük 11-en vettek részt a találkozón Fotó: Bús Csaba

Az egykori 33 fős osztályból 13-an élnek még, közülük 11-en vettek részt a találkozón Fotó: Bús Csaba

Egykori alma materükben jöttek össze az urak a napokban. Vidám hangulatban nosztalgiáztak, de megemlékeztek elhunyt osztálytársaikról és tanáraikról is. Egykori osztályfőnökük sem lehetett már közöttük, így egyetlen még ma is élő tanáruk, Bóka József töltötte be e napra az osztályfőnöki szerepet. 

Az öregdiákok egyik egykori osztályukban tarthatták meg az érettségi találkozójukat. 

A gimnázium jelenlegi igazgatója, Szabó István nagy tisztelettel fogadta őket. Elárulta, nagyon ritka, hogy 60 éves osztálytalálkozónak adjanak helyet, így különösen nagy öröm számára ez az összejövetel. Ezt követően bemutatta a neves gimnázium mai arculatát, képzési kínálatát, versenysikereit, pezsgő diákéletét. 

Bóka József – osztályfőnöki szerepében – mondott köszöntőt, állva. Vallja, meg kell tisztelni a diákokat azzal, hogy állva közlik velük a fontos dolgokat. Elárulta: még ő maga sohasem volt 60 éves érettségi találkozón, így nagyon boldog. Még a sajátján sem, mivel azt meg sem szervezték. Ezt követően a beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az öregdiákok mondjanak köszönetet egykori iskolájuknak, amiért kiváló útravalót kaptak, ahol igazán emberré válhattak, elindulhattak a nagybetűs élet útján.

 Olyan emberi tartást kaptak, mely az életük során mindig segítette őket a nehézségekben is, hogy becsülettel tudjanak harcolni. 

Az osztálytalálkozón részt vevő öregdiákok: Borsos Zoltán, Ficsór Ervin, Homoki László, Kovács Gergely, Kovács Sándor, Kuluncsics Péter, Magyar János, Méhes Lajos, Panyik Imre, Tóth Imre és Tóth Tibor, valamint Bóka József tanár úr. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában