Közlekedés

2022.05.24. 07:58

Mutatjuk, hol számíthatnak közúti munkálatokra Bács-Kiskun megyében

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy hol kell forgalomkorlátozásra számítani kedden Bács-Kiskun megyében.

baon.hu

Forrás: shutterstok.com/illusztráció

Az Útinform az alábbi közúti munkálatokkal kapcsolatban adott tájékoztatást keddre vonatkozóan:

Gyorsforgalmi út:

Az M5-ös autópályán

– Röszke felé vezető oldalán, Lajosmizse és Kecskemét között felújítják a burkolatot. A 74-es és a 78-as kilométer között lévő terelést a nap folyamán átépítik, ezért ezen a szakaszon időszakonként csak egy-egy sáv lesz autózható. A tereléshez kapcsolódóan a 78-as és a 80-as km között, mind a két oldalon burkolati jeleket ragasztanak az útburkolatra és ugyan itt a műszaki átjárót is bontják. Az arra közlekedők torlódásra, hosszabb menetidőre készüljenek!

– kaszáló géplánc miatt kell forgalomkorlátozásra készülni. A főváros irányába tartókat a 17-es és a 25-ös kilométer között, valamint a 48-as és a 42-es kilométer között, 7.30 és 12.00 óra között a külső sávba terelik. Ócsa térségében, az ellenkező, a Szeged felé tartó oldalon, délután fél 1-től folytatódik a munka szintén a belső sáv lezárása mellett.

– Hasonló munkákat végeznek Kiskunfélegyháza és Csengele között is. Mindkét oldalon mozgó terelés mellett a belső sávot kerítik el a forgalom elől a 106-os és a 130-as kilométer között.

Főutak:

Az 5-ös főúton, Kecskemét belterületén, az Árpád körúton, a Halasi úti kereszteződés közelében csatornaépítés miatt egy sávot lezártak.

Az 51-es főúton, Érsekcsanádon csatornáznak. A 150-es és a 152-es kilométer között a fél útpályát lezárták.

Az 52-es főúton, Kecskemét határában felújítják az M5-ös autópálya és a fülöpházai elágazás közötti szakaszt. Az 5-ös és a 18-as kilométer között helyenként félpályás lezárást vezettek be. A forgalmat jelzőlámpa szabályozza.

Az 54-es főúton,

– a Sükösd és a hajósi elágazás közötti szakaszon kábeleket telepítenek. A munkaterületnél útszűkületen kell áthajtani.

– Kecskemét térségében, az 1-es és a 6-os kilométer között burkolatjavítás miatt mindkét oldalon egy sávot lezártak.

– Jakabszállás és Bócsa között felújítják a burkolatot, illetve a padkát és az árkot teszik rendbe. A 18-as és a 36-os kilométer között helyenként a fél útpályát lezárták.

Az 511-es főúton, Baja elkerülő szakaszán, a Keleti körúton csomópontot építenek. A 3-as kilométernél irányonként csak egy-egy sáv autózható.

Alsóbbrendű utak:

Bács-Kiskun megyében,

– Izsák és Orgovány település között egy közel három kilométeres szakaszon nagyszabású burkolatfelújítási munka kezdődött. Félpályás útlezárás követel figyelmet.

– felújítják az Akasztó és Csengőd közötti utat. A szakasz elején, Csengőd település közelében félpályás korlátozás nehezíti az előrejutást.

– az Öregcsertő és a keceli bekötőút közötti úton az 55-ös kilométernél lévő hídon félpályás korlátozás van érvényben.

– a Dunapataj és Kalocsa közötti útszakaszon burkolatfelújítás miatt időszakos forgalomkorlátozás követel figyelmet. A 15-ös kilométernél lévő hídon félpályás korlátozás van érvényben.

Kamionstop:

A kamiontilalom ezen a hétvégén (május 28.) szombat 22.00-tól (május 29.) vasárnap 22 óráig tiltja a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek közlekedését a hazai utakon.

Március 1-jétől a 7-es (EURO 3-as) vagy annál magasabb környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik téli mentessége megszűnt! Az államhatártól a telephelyig vagy lerakóhelyig sem szabad "hazagurulni", ez a kedvezmény csak júliusra és augusztusra vonatkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában