Galériával

2022.05.28. 11:25

Megérkeztek a vízibivalyok a kiskunhalasi Csetényi Élményparkba

Vasárnap délelőtt, a gyermeknapon nyitja meg kapuját Kiskunhalas legújabb turisztikai látványossága, a Csetényi Élménypark a kórház mögötti területen, ahol komoly fejlesztések valósultak meg az elmúlt időszakban és számtalan érdekesség várja a látogatókat. A karámmal elkerített területre péntek délután megérkeztek a vízibivalyok is, ahol a hosszú és fárasztó út után egyenesen a nádashoz vették az irányt és szügyig gázoltak a vízben.

Pozsgai Ákos

A vízibivalyok a mórahalmi Nagyszéksósi Bivalyrezervátumból érkeztek Fotó: Pozsgai Ákos

Fotó:

Vasárnap délelőtt 10 órától várják a látogatókat a Csetényi Élményparkba, amely több százmillió forint pályázati forrásból újult meg. A kialakított csónakázó tó mellé kilátó is épült, valamint kialakítottak egy kalandparkot és játszóteret. A terület élővilágát egy sétányon végig haladva figyelhetik meg az érdeklődők. 

A gyermeknapon számos családi-és gyermekprogrammal, büfével, gasztronómiai programokkal is várják a látogatókat a szervezők, a Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület pedig külön túrautat szervez a park területén, a legizgalmasabb részeket barangolják majd be szakavatott kísérőkkel, megismerve a helyi növény-és állatvilágot.

A Csetényi Élménypark leginkább várt lakói, a vízibivalyok péntek kora délután érkeztek meg egyenesen a mórahalmi Nagyszéksósi Bivalyrezervátumból, szám szerint egy két és fél éves, közel háromszáz kilós bika és mellé három, egy év körüli. százhúsz kilós üsző. A kissé megilletődött jószágok, miután az érdeklődők előtt leterelték őket a platóról, birtokba vették a számukra kialakított 2,6 hektáros, nagyobb részt vízzel borított nádas területet, ahol szügyig merültek a felkavart hűsítő mocsárban.

Az önkormányzat üzemeltetésében lévő Vakáció Közhasznú Nonprofit Kft. tulajdonába került vízibivalyok a turisztikai látványosságon túl egyfajta karbantartó munkát is végeznek majd, hiszen az lesz a feladatuk, hogy megakadályozzák a nád túlburjánzását.

– Várhatóan két-három év alatt fogják lelegelni és letaposni maguknak a területet, ennyi idő alatt megszokják majd az élőhelyüket és a park másik mocsárral, náddal borított részén tudunk lekeríteni nekik egy területet, hogy az addig lelegelt rész regenerálódni tudjon – magyarázta hírportálunk érdeklődésére Horváth Patrik, Kiskunhalas polgármesteri turisztikai és marketing megbízottja.

A szakember elmondta azt is, hogy nem csak nyáron, hanem télen is a Csetényi Élményparkban laknak majd a vízibivalyok, ezért hamarosan egy a téli tartásra alkalmas karámot építenek a számukra, ahol az állatgondozói feladatokat is ellátó parkgondozó biztosítja a jószágok számára a takarmányt és az ívóvizet, továbbá felügyel rájuk. 

Az állatok egyedszáma várhatóan nem fog jelentősen emelkedni, mert a jelenleg rendelkezésre álló területen nagyjából ennyi bivaly számára biztosított az elegendő táplálék úgy, hogy ne váljon egy kitaposott szikes tájjá a terület. 

A későbbi szaporulattal a Vakáció Közhasznú Nonprofit Kft. fog majd gazdálkodni, vagy értékesíti a létszám feletti jószágokat, vagy cserélni fogják más rezervátumokban tartott állatokkal.

A vasárnapi gyereknapon ingyen lesz látogatható a Csetényi Élménypark délelőtt 10 órától este 18 óráig, a fizetős szolgáltatások mellett a vízibivalyokat is ingyen lehet majd megnézni. A későbbiek során a nyári időszakban reggel 9 órától este 19 óráig lesz látogatható az élménypark, a kórház felőli főbejáratnál egy fizető automatát szerelnek fel, ahol 200 forintos érmével, vagy pedig bankkártyával megváltható lesz a belépő. A téli nyitvatartási időt később határozzák majd meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában