Koncert

2022.05.25. 19:44

Az orgonaművész zeneszerzői oldalát is bemutatta Kecskeméten

Magda Dávid orgonaművész újabb, nagysikerű orgonakoncertet adott Kecskeméten, a Szentcsalád Plébánián. A koncert apropója Caésar Franck francia romantikus zeneszerző születésének kerek 200 évfordulója volt.

Sebestyén Hajnalka

Magda Dávid

Fotó: baon.hu / archív-felvétel

A napokban megtartott koncerten a művész több szerzőtől adott elő műveket. A műsorán J. Pachelbel, J. S. Bach valamint saját kompozíciói közül is eljátszott néhányat. Ezek közül a Perpetuum mobile és a Voluntary in D voltak a legfrissebb darabjai, melyeket nagy siker fogadott.

Magda Dávid ezekben a hetekben nem unatkozik. Kecskemét előtt Budapesten a Nádor teremben volt zeneszerzői estje, melyen saját műveit mutatta be. Ennek kapcsán a művész elmondta: 

a koncertről készült kritika kiemelte, hogy a zenei mondanivalóját emészthető formában megfogalmazva írta meg darabjait, így az igen kivételes nívón előadott művek könnyen befogadhatóvá váltak úgy, hogy mindezek mellett a zene magas színvonalú alkotói hátteréből mit sem veszített.

A most következő szerzői estje Szegeden lesz e hét szombaton 19 órától a Korzó Zeneházban. Fuvola, alt szaxofon, marimba, vibrafon, zongora, ének és kórus is megszólal különféle párosításban vagy szólóban az eseményen. Megjelenik a koncerten a tánc többféle karaktere, a ritmikusság és a melodikus, hajlékony zenei világ is egyaránt, mindezekkel harmonikus mederben tartva a zene áramlatát.

A koncertek mellett zeneszerzői teendőinek is eleget tesz, mert számos mű vár megalkotásra, valamint előadásra. Az egyik ilyen mű a már éppen megkomponált Voluntary in D, melyet nyáron Kecskeméten, több másik magyar városban és Amerikában is több helyen bemutatnak majd kollégái: Dóbisz Áron orgonaművész és Samodai Bence trombitaművész.

Kecskemétre ősszel visszatér Magda Dávid, és újabb orgonakoncertet ad a Szentcsalád Plébánián. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában