Tanácskozás

2022.05.27. 08:16

A bácsalmási közmeghallgatáson szó esett a közlekedésbiztonság javításáról is

A képviselő-testület néhány intézményvezető és egyetlen egy érdeklődő jelenlétében tartották meg az idei közmeghallgatást csütörtökön a városháza dísztermében.

Juhász Jenő

A városházán tartották a közmeghallgatást. Fotó: Juhász Jenő

A városházán tartották a közmeghallgatást. Fotó: Juhász Jenő

A napirendi pontok tárgyalása előtt a meghívott vendégek közül a Bajavíz Kft. ügyvezetőjének és a bácsalmási rendőrőrs vezetőjének tehettek volna fel kérdéseket a résztvevők. 

Németh Balázs polgármester a témákhoz kapcsolódóan elmondta, hogy az elmúlt időszakban a víztorony rekonstrukciós munkálatai miatt a település egyes részein a napi csúcsfogyasztási időszakban a szokásos hálózati nyomástól való eltérés volt tapasztalható. Az utóbbi időben több közlekedési baleset is történt, amiknek a helyszíne gyakran megismétlődik. A kisvárosban három kritikus helyet állapítottak meg: a Kossuth utca és a Köztársaság utca kereszteződése, a Kossut utca és a Szent János utca kereszteződése, valamint a Szent János utca Bácsbokod irányából történő bevezető szakasza.  Ezeket a részeket a közeljövőben az illetékes szakemberekkel bejárják és javaslatot tesznek a közlekedésbiztonság javítása érdekében. 

Az intézményvezetők tájékoztatást adtak az elmúlt évben végzett tevékenységükről, majd ezt követően a település első embere ismertette az elnyert pályázatokat és a jövőbeni elképzeléseket. 

Szuhai Balázs választópolgár felszólalásában továbbra is szorgalmazta azt a kezdeményezést, hogy adjanak be pályázatot külterületi utak javítására. Elmondása szerint a madarasi elágazástól a horgásztóhoz vezető dűlőút rekonstrukciójára az egyik nagyobb vállalkozó korábban már tett támogatási ajánlatot, amiből az esetleges önrész biztosítható lehetne. A tanyasi utak állapotához kapcsolódóan felvetődött az a kérdés, hogy a település keleti oldalán található Dobokai út bizonyos szakaszán is szükség lenne tereprendezésre. Mint kiderült, az önkormányzat közszolgáltatója hosszú időn keresztül építési hulladékot szállított erre a területre. A feldolgozási és a szétterítési munkák azonban nem folytatódtak, s így a közlekedési feltételek sem javultak.  

Régi álom a horgásztóhoz vezető út felújítása. Fotó: Juhász Jenő
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában