Baja

2022.04.01. 06:55

Zsigó Róbert: azért dolgozunk, hogy fejlődjenek a települések

Április 3-án sorsdöntő választás lesz, Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője az elmúlt 12 évről, a választókerület fejlesztéseiről, valamint a lakos­sági fórumok alkalmával elhangzott kérdésekkel kapcsolatban nyilatkozott hírportálunknak.

Márton Anna

Zsigó Róbert szerint mindenképpen előny, hogy Baja a megyei jogú városok közé tartozik

– Melyek az elmúlt 12 év legnagyobb sikerei a választókerületben? Melyik területet emelné ki leginkább? 

– A legnagyobb siker az, hogy a választókerület településeivel össze tudtunk fogni. Valamennyi településen véghezvittünk olyan fejlesztéseket, amelyek eredményeként mindannyian léphettünk egyet előre. A vidéki polgármesterekkel rendszeresen egyeztetünk, és összefogással dolgozunk. Elértük, hogy nemcsak az a fontos, ami a saját településükön történik, hanem az is, ami az egész térségben, hiszen tudják, hogy minden fejlesztés a teljes térséget erősíti. Ki tudjuk jelölni a közös irányokat, és meg tudjuk valósítani az elképzeléseket. Ezek nem öncélúak, azért dolgozunk, hogy fejlődjenek a települések, a térség, az itt élő embereknek pedig napról napra könnyebb legyen az életük.

 

– A visszajelzések alapján a Magyar Falu Program teljesen fellendítette a vidéket, ez a pályázat óriási lehetőséget jelent a kisebb településeknek. Folytatják majd április 3-a után is, ha lesz erre lehetőség? 

– A Magyar Falu Program pályázatot azért indította el a kormány, hogy fejlesszük a kistelepüléseket. Tesszük ezt azért, hogy az ilyen településeken élők is megfelelő körülmények között tudják igénybe venni az állam, illetve az önkormányzat által nyújtott szolgáltatásokat. A választókerületem 24 érintett települése 2019 második felében, 2020-ban és 2021-ben 207 nyertes pályázaton 3 milliárd forint fejlesztési forrást nyert el. Ez azért fontos, mert kifejezetten a kistelepülésekre kiírt pályázat eddig nem volt. Óvodákat, iskolákat újítottunk fel, játszótereket, utakat és járdákat építettünk vagy újítottunk fel, orvosi rendelők válhattak korszerűbbé, új orvosi műszereket vásároltunk, községházak, művelődési házak szépültek meg, valamint közterületek rendben tartásához szükséges gépeket vásároltak az önkormányzatok. Régóta húzódó, kisebb-nagyobb munkákat – 5, 10, 20, 30 millió forintos beruházásokat – tudtunk elvégezni. Ennek következtében sikerült elérni, hogy településeink épülhessenek, szépülhessenek, és hogy ezekben a helységekben is jobb legyen élni. 

– Baja vonatkozásában számos fejlesztés történt. A Jelky tér is megújult, ami már régi álma volt a bajaiaknak, a piac is korszerű közösségi tér. Megmentették a főiskolát, ma már egyetem és főiskola működik Baján. Pár nappal ezelőtt a déli elkerülő út építését is megkezdték. 

– Az elmúlt néhány évben Bajára 17 milliárd forint fejlesztési támogatás érkezett, a vidéki településekre 19 milliárd forint. A gazdaság szereplőihez, a vállalkozásokhoz – ahhoz, hogy modernebb legyen az üzemük, hogy munkahelyeket tudjanak megőrizni és újakat teremthessenek – 16 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt években a választókerületbe 52 milliárd forintnyi fejlesztési támogatás érkezett. A bajai ipari parkban folyamatosak a beruházások, ami azt jelenti, hogy munkahelyeket őrzünk meg és teremtünk. Valóban, hosszú évek munkájával sikerült a Jelky téri körpályát megépíteni, ami nemcsak közlekedési, környezetvédelmi szempontból fontos, hanem azért is, hogy létrejött egy közösségi tér. Valóban, megújult az Eötvös József Főiskola. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karán is fejlesztéseket tudunk elvégezni. A piac, ami a legfontosabb találkozási helye a bajaiaknak és a vidékieknek, szintén megújult. És igen, előkészítés alatt vannak útfejlesztések, elkezdődtek a déli elkerülő út előkészítési munkálatai. Folyamatosan fejlődünk. Azért dolgozok és azért fogok dolgozni, hogy Baja tovább épüljön-szépüljön, mert ez a bajaiak érdeke. 

 

– Tulajdonképpen szinte minden területen előrelépett a választókerület is, nem lehet hiányérzete. Ön hogy vélekedik? 

– Nem hiányérzetnek mondanám, inkább terveknek. Kampányidőszakban, amikor nagy a „csatazaj”, rendkívül fontos, hogy ismerjük a valóságot. A rendszerváltozás után Baján megszűnt nagyjából 10 000 munkahely. És most nem is számolom ide a mezőgazdaságban elvesztett munkahelyeket. Ennek fele a vidékieket, másik fele a bajai­akat érintette. Amikor az ország szerencsésebb részein – például Nyugat-­Magyarországon, Budapest környékén – újra elkezdődött a 90-es évek közepén az élet, vagyis megindult az infrastrukturális fejlesztés, az útépítés, jöttek a befektetők, nálunk kitört a délszláv háború. Az én választókerületem közvetlen közelében. A háború két szakasza 1991-től 96-ig, majd 1999-től egészen 2006-ig tartott. Vagyis a rendszerváltozás után majdnem 20 évig a szomszédban dúló polgárháború miatt elmaradtak fontos infrastrukturális fejlesztések, és a polgárháború következtében nem jöttek ide befektetők sem. 2006 után, amikor talán lett volna lehetőségünk, kitört a pénzügyi világválság, ami ilyen módon lehetetlenítette el, hogy ezeket az infrastrukturális fejlesztéseket elvégezzük. Persze vannak, akik most reklamálnak, hogy miért nem történt útépítés, mondjuk Bajától délre vagy északra, de gyakorlatilag nekünk 2010 óta van egyáltalán lehetőségünk arra, hogy ezekkel az ügyekkel foglalkozzunk. 

Sok mindent kellene megoldanunk, amit nem lehet egyik pillanatról a másikra. 

Jelenleg 12 infrastrukturális fejlesztés van előkészítés alatt. Ezek eredményeként fel tudjuk újítani a bajai Duna-híd és a Pörböly közötti szakaszt, meg tudjuk építeni a Kalocsától az M9-ig, majd az M9-től Bajáig terjedő útszakaszt Sükösd és Érsekcsanád elkerülésével. Rendbe tudjuk hozni az 51-es főutat a hercegszántói határátkelő felé, és a határátkelőt is tudjuk bővíteni. Meg tudjuk építeni a déli elkerülőt, hogy csak néhányat említsek abból, amit az elmúlt évtizedekben nem tudtuk megcsinálni. Szándékunk és erőnk is van rá, érdemes szerintem ezt a munkát folytatni, mert ez nemcsak útfejlesztést jelent, hanem helyi gazdaságfejlesztést is. 

 

– Baja visszakapta megyei jogú városi címét, melyet ön már évek óta kezdeményezett. Tulajdonképpen milyen előnyökkel jár majd ez a cím, az erkölcsi jóvátétel mellett? 

– Mindenképpen előny, hogy Baja a megyei jogú városok közé tartozik. Majd meg kell kötni azt a megfelelő megállapodást például a megyével, amely lehetőséget ad a további fejlesztésekre. Ez egy nagy elégtétel, azt hiszem, minden bajai és minden vidéki polgár számára fontos, hiszen a város végre visszakapta régi rangját. Jövőre lesz 150 esztendeje, hogy Baja törvényhatósági jogú város lett. Ez egy szép évforduló lehet a következő évben. Ebben a döntésben minden tisztességes embernek a munkája benne van, ez közös siker, legyünk rá mindannyian büszkék! 

 

– A különböző lakossági fórumok alkalmával mit tapasztalt, a lakosok hogyan vélekednek az elmúlt időszakról és milyen fejlesztéseket szeretnének még, amennyiben nem változik a kormány? 

– Azt szeretnénk, hogy tovább tudjuk folytatni a munkát. A visszajelzések alapján az emberek döntő többsége azt szeretné, hogy tovább folytatódjon ez a munka, és tovább folytatódjon a települések fejlesztése. Azt szeretnénk, hogy továbbra is előre tudjunk lépni, és hogy az emberek a saját településükön is megtalálhassák számításukat. Rendes óvodába, iskolába tudják járatni a gyermekeiket. Ha hivatalos ügyeket intéznek, akkor megfelelő helyen tudják intézni azt, jó utakon tudjanak közlekedni, illetve megfelelő módon tudják igénybe venni az orvosi vagy másfajta ellátásokat. Nagyon sok tennivalónk van még, de én továbbra is azért dolgozom, hogy a Bácskában jobb legyen élni. 

 

– A választásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott többször, hogy sorsdöntő választás előtt áll Magyarország. Mire gondolt konkrétan? 

– 2010-ben az országot csődközeli állapotban vettük át. Az emberekkel közös munka eredményeként sikerült Magyarországot megerősíteni. Sikerült segítenünk a fiataloknak, a családoknak, a gyereket nevelőknek, az időseknek. Kialakítottunk egy családbarát országot, amit folytatni is szeretnénk. Kimentettük az adósságból az önkormányzatokat, így el tudják látni a feladatukat. 

Elkezdtük a gazdaságot is rendbe tenni a tavalyi esztendőben – mikor pandémia volt –, 7,1 százalék volt a gazdasági növekedés. 

Ez lehetővé tette azt, hogy minden idők legnagyobb nyugdíjprémiumát tudjuk kifizetni az időseknek, hogy vissza tudjuk adni a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat, hogy vissza tudjuk fizetni a gyereket nevelő családoknak a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadójukat, hogy a 25 év alatti fiatalok adómentességben részesülhessenek. Tehát számos olyan intézkedést tudtunk végrehajtani, ami az embereknek jó. Mi, amikor azt mondjuk, hogy előre menjünk, akkor arról beszélünk, hogy mindezt folytatni szeretnénk… Az ellenfeleinkről is tudni lehet, hogy korábban mit csináltak. 2010 előtt ugyan azt ígérték, hogy nem lesz gázáremelés, mégis tizen­ötször emelték a rezsi árát. Elvettek egyhavi nyugdíjat, elvettek egyhavi fizetést, csökkentették a gyes időtartamát, és a végletekig eladósították az önkormányzatokat, az államot és a családokat. Minden nap halljuk tőlük, hogy a programjuk ma is ugyanez. Mindenki tudja, hogy mire számíthatnak tőlük. Azt gondolom, nem érdemes kockáztatni. Azt gondolom, fontos, hogy megkapjuk azt a támogatást, amivel folytatni tudjuk a munkát, amire mi úgy hivatkozunk: „előre menjünk, ne hátra!” Vagyis, hogy tovább építsük, szépítsük, erősítsük az országot. Emellett meg kell őriznünk Magyarország békéjét és biztonságát, és mindenképpen ki kell maradnunk a háborúból. Erre a jelenlegi kormány a garancia. Mi békét akarunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában