Galériával

2022.04.01. 19:34

Üléseztek a bajai képviselők

A korábbiakhoz képest jóval rövidebb ideig ülésezett a bajai képviselő-testület március 31-én, csütörtökön.

Márton Anna

Fotó: Márton Anna

A tárgyalt előterjesztések szakmai beszámolókat, illetve pályázat benyújtására vonatkozó kérdéseket tartalmaztak, melyek tekintetében nem volt vita a jelen lévők között. A Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény, a Türr István Múzeum és Bácskai Művelődési Központ működéséról szóló beszámolókat elfogadták a városatyák.


Az ülés végén a Fidesz-KDNP képviselőcsoport tagjai kérdéseket intéztek Nyirati Klára polgármesterhez, Kiss László ellenzéki jelölt vagyonnyilatkozatával kapcsolatos ellentmondásokkal összefüggésben, illetve a Baján csak „kesztyűtartóba tett pénzről szóló” közösségi oldalra korábban feltöltött ismeretlen eredetű hanganyag kapcsán. A polgármester nem kívánt érdemben reagálni a kérdésekre, mondván azok nem érintik az önkormányzat ügyeit. 

Elhangzott az is, hogy a Fidesz-KDNP képviselői aggályosnak ítélik meg, hogy a szavazatszámláló bizottságokat a városvezetés jelentős mértékben átalakította, több korábbi szavazatszámlálót, tartalék listára tettek. A választásokkal kapcsolatos kérdéseken túl a Bajakert Kft.-nél ‒ az önkormányzat cégénél ‒ történő munkaviszony megszüntetésekkel összefüggésben volt még némi vita a testület tagjai között, amellyel kapcsolatban nem sikerült a teremben minden információt megkapni, a Bajakert Kft. vezetője írásban ígért válaszokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában